Hamarosan jöhetnek a komoly összegű agrártámogatások

Agro Napló2022. november 28. 11:05

Több mint 5300 milliárd forintot fordítunk az agrárium támogatására, a magyar gazdák működése garantáltan finanszírozott 2027-ig – fejtette ki az agrárminiszter a Kossuth rádió műsorában.

Fotó: Agrárminisztérium

Nagy István felhívta a figyelmet arra, hogy változások lesznek a földalapú támogatásokban. Ismertetése szerint egy hektár megművelt terület után 147 eurót kaphatnak a gazdák, azonban a legkisebb, tíz hektáron termelők ehhez kapnak még további 80 eurót, 150 hektárig bezárólag pedig még 40 euróra jogosultak a gazdálkodók.

A következő ciklusban 46 százalékkal több forrást tudnak juttatni a gazdáknak az agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatásokból, az ökológiai gazdálkodást folytató területeknek 64 százalékkal több támogatás jut – tette hozzá a miniszter. A legfontosabb feladatnak nevezve azt, hogy a gazdákat megismertessék ezekkel a lehetőségekkel – értesült a közleményből az Agro Napló.

Elmondta azt is, hogy Magyarországra 5377 milliárd forint agrártámogatás érkezik az Európai Uniótól. A tárcavezető felidézte: a magyar kormány még az aszály, illetve az ukrajnai háború előtt történelmi léptékű döntésében vállalta, hogy az agrárfejlesztések nemzeti forrásból történő társfinanszírozását 80 százalékra emeli. Ebbe a kabinet több mint 2300 milliárd forintot tesz bele annak érdekében, hogy a magyar gazdák versenyképességét javítani tudják – jelezte.

Nagy István a feladatok között említette az állattenyésztési telepek megújítását a legkorszerűbb technológiával, a szárító-, tároló- és hűtőkapacitások kiépítését, valamint a precíziós gazdálkodás támogatását.

Az agrárminiszter szólt arról is, hogy az idei – történelmi mértékű – aszály több mint egymillió hektárt sújtott, ezért gyorsan tényleges segítséget kellett adni a gazdáknak. Példaként sorolta a kamatstopot, kamattámogatott hitel biztosítását, valamint azt, hogy a gazdák a területalapú támogatásukat megemelt összegű előleg formájában kapták meg, mert létkérdés volt, hogy az őszi vetések, talajelőkészítési munkálatok rendben tudjanak lezajlani.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címkék:
precíziós gazdálkodás, mezőgazdaság, agrártámogatás, pályázat, támogatás, gazdaság, agrárminisztérium, nagy istván, mezőgazdasági piac, földalapú támogatás,