Idén is az élő ponty fogyhat a legjobban

Agro Napló2022. november 21. 09:17

A feldolgozott halak ára még nagyobbat nőhet az idei karácsonyi szezonra. Hiánytól azonban egyelőre nem kell tartani.

A rendkívüli aszály és az elszálló költségek nem könnyítették meg a tógazdaságok munkáját, a halastavak szintje sok helyen vészesen alacsonyra csökkent, egyes vizek ki is száradtak. A megszokottnál jóval kevesebb hal kerülhetett így ki a tógazdaságokból, de Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: a karácsonyi időszakban ettől még halhiánytól nem kell tartani.

Ám a tavalyi ünnepi szezonnál jelentősen magasabb árakra kell számítani. Németh a lapnak azt mondta,

az élő ponty mintegy negyven százalékkal lesz drágább, kilója 1800 és 2200 forint között alakul ebben az évben.

Németh arra számít, a korábbi évekkel ellentétben idén újra az élő ponty fogyhat legjobban, mert a feldolgozott halfilé, halszeletek még drágábbak lesznek – írta a HVG.

Hozzátéve: idén a magyar tógazdaságok nem, vagy csak nagyon kis mennyiségben szállítanak külföldre halat. Így pontyból, harcsából nem lesz hiány, süllőből és csukából valamennyivel kevesebb kerülhet piacra a megszokottnál. Ehhez alkalmazkodhat a kereslet is, amit a magas árak egyébként is visszavetnek. Ám az ünnepi kereslet után az is elképzelhető elmondása szerint, hogy az év végére teljesen kiürülnek a halastavak és kora nyárig átmeneti halhiány alakul ki.

(Forrás: HVG)

Címkék:
állattenyésztés, mezőgazdaság, karácsony, agrárgazdaság, állattartás, gazdaság, mezőgazdasági piac, hal, ponty, süllő, csuka, tógazdaság, magyar akvakultúra és halászati szakmaközi szervezeti (ma–hal), hiány, németh istván,