Újabb állami földterületeket vásárolhatnak a gazdálkodók

Agro Napló2022. november 9. 11:26

Megkezdődött a következő üteme a 10 hektár alatti állami földek értékesítésének. Ezúttal főként erdő, gyümölcsös, szőlő és fásított és vegyes művelési ágú földterületekre lehet ajánlatot tenni.

A Nemzeti Földügyi Központ több mint 6700 földrészletet kínál eladásra országszerte, összesen csaknem kétezer településen. A kezdeményezés mintegy 7700 hektárt érint. A területek több mint fele a 2022. évi értékesítés során eddig nem került meghirdetésre, mindemellett azokra a földekre is lehet újra ajánlatot tenni, melyek a korábbi ütemekben már meg lettek hirdetve, de még nem találtak gazdára – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

Az eladásra kerülő földek listái és az értékesítési hirdetmények a Nemzeti Földügyi Központ honlapján (nfk.gov.hu) érhetők el. A vételi ajánlatok az Elektronikus Pályázati Rendszer felületén a meghirdetéstől számított 30 napig tehetők meg, 2022. december 7. napjáig. A felület az NFK honlapjáról, valamint ide kattintva közvetlenül elérhető. Ezekre a területekre bárki licitálhat, aki a jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel. Fontos, hogy egy hektár mérethatárig a földművesnek nem minősülő személyek is vásárolhatnak földet, egy és tíz hektár közötti területre, illetve tulajdoni hányadra kizárólag a földműves nyilvántartásban szereplő személyektől érkezhet érvényes vételi ajánlat. Az érdeklődők helyi tájékoztatása érdekében az értékesítésre váró területekkel érintett települések önkormányzatai honlapjukon is közzéteszik a megvásárolható földek adatait.

Az előző földértékesítési programokhoz hasonlóan az eladásra kínált birtokok az állami földvagyon-portfólió tisztítását is szolgálják, hiszen a jellemzően kis területű, magántulajdonú földek közé ékelődött ingatlanokat értékesíti az állam. Ezek a területek leginkább a szomszédos ingatlanok tulajdonosainak, illetve az osztatlan közös tulajdonú ingatlanhányadok esetén a tulajdonostársaknak kínál vételi lehetőséget.

A koronavírus-járvány és az ukrajnai háború rávilágított arra, hogy az élelmiszer-ellátás stratégiai kérdés, aminek egyik alapja a termőföld. A magyar agrárium előtt álló kihívások ellenére a gazdák elkötelezett munkájának és szorgalmának köszönhetően minden nap friss és egészséges élelmiszer kerül a magyar családok asztalaira. Az Agrárminisztérium ezért minden lehetséges eszközzel támogatja az ágazat szereplőinek tevékenységét, aminek egyik alapvető eszköze a gazdálkodók igényeit figyelembe vevő birtokpolitikai intézkedések kialakítása.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címkék:
szőlő, növénytermesztés, termőföld, agrárgazdaság, erdő, gazdaság, gyümölcsös, szántóföldi növénytermesztés, agrárminisztérium, mezőgazdasági piac, állami földterület, nemzeti földügyi központ (nfk), élelmiszer-ellátás,