Ma hajnalban újabb történelmi mélyponton volt a forint

Agro Napló2022. október 12. 10:38

443,64 forintot is kellett adni egy dollárért szerda hajnalban.

A hajnal és a kora reggel általában nem az az idősáv, amikor rettenetesen izgalmas dolgok történnek a devizapiacon – már az amerikai tőzsdék is bezárnak akkorra, egyedül a Távol-Keleten van ilyenkor kereskedés. Így ekkor minden árfolyammozgást óvatosan kell értékelni, de ezúttal még ez a kevés tranzakció is elég volt ahhoz, hogy a dollárral szemben új mélypontra lökje a forintot:

hajnali öt óra előtt kevéssel 443,64 forintba került egy dollár. Az euró ára ugyanekkor 429,64 volt.

A kora reggeli kereskedésben aztán később minden devizával szemben erősödött egy kicsit a forint, reggel hétkor egy dollár ára 441 forint volt, egy euróé pedig 428,5 – értesült a HVG közleményéből az Agro Napló.

A svájci frankkal szemben is folytatódott a forint gyengülése hajnalban, itt a mai mélypont egyelőre a 444,4-es szint, de volt már ennél is rosszabb: szeptember 29-én egy ponton 444,6 forintot kellett fizetni egy frankért. Ezért a HVG elnézést kér, kedden még a 443,6-os, később a 444-es szintről írták azt, hogy soha korábban nem látott mélypont, de ez tévedés volt.

(Forrás: HVG)

Címkék:
mezőgazdaság, agrárgazdaság, forint, euró, árfolyam, gazdaság, tőzsde, mezőgazdasági piac, infláció, dollár, devizapiac, svájci frank,