Coop Rally: Bizalommal úrrá lenni a nehézségeken

Agro Napló2022. szeptember 8. 10:20

A bizalom egy olyan eszköz, amelynek segítségével bármely nehézségen úrrá lehet lenni – jelentette ki Nobilis Márton, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára szeptember elején Budapesten a XVI. Coop Rally beharangozó sajtótájékoztatóján.

Fotó: Facebook/Agrárminisztérium

Hozzátette: a Coop csoport a szóban forgó bölcsességnek a letéteményese, mivel a bizalom építője már 16 éve, amióta a Coop Rallyt megrendezi annak érdekében, hogy ráirányítsa a figyelmet a magas színvonalú hazai gyártásra és az ennek eredményeként megszületett magyar termékekre, hogy eközben erősítse a bizalmat a termelők és a fogyasztók között. (A Coop Rallyt szeptember 7-8-án rendezték meg az ország keleti részében.)

Az államtitkár beszélt arról is hogy 2014-2020 között uniós és hazai forrásból 468 milliárd forintnyi támogatás állt rendelkezésre a magyar élelmiszeripar támogatására és fejlesztésére, míg a mostani 2021-27-es időszakban még ennél nagyobb forrás fordítható a Vidékfejlesztési Programból az élelmiszeripari fejlesztésekre. Ennek összege 750 milliárd forint.

A 100 százalékban magyar tulajdonú Coop Gazdasági Csoport jelenleg 400 kis- közepes vállalkozást fog össze. A Tavalyi árbevétele 674 milliárd forintot tett ki. Ez azt mutatja, hogy az árbevétel 5 év alatt mintegy 12 százalékkal lett több. – közölte Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke, hozzátéve: az üzletláncnak 1480 településen 2240 franchise boltja van, valamint további 2000 üzletet lát el áruval, és naponta 1,5 millió vevő fordul meg ezekben a boltokban.

Felhívta a figyelmet: felelősen működő vállalatként az üzletfejlesztéseket környezet- és energiatudatos beruházások jellemzik, aminek része, hogy az idei év végére valamivel több mint 400 üzlet működik majd napelemes technológiával. Emellett a boltokban úgynevezett olajpontok is működnek, ahol visszagyűjtik a használt étolajat a vásárlóktól, így is ösztönözve őket a környezettudatos magatartásra. Továbbá a vállalatot aktív társadalmi felelősségvállalási tevékenység is jellemzi, Ide tartozik többek között a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) támogatása vagy a Coop Rally megrendezése, illetve a Coop Segélyalapítvány működtetése – ami 2020 óta több mint 150 millió forint értékű élelmiszer-adománnyal segítette az önhibájukon kívül bajba jutott embereket, a Bartolák Mihály Alapítvány pedig a tehetséges fiatalok tanulmányainak segítését vállalta fel.

Fábián László, a MOB főtitkára pedig arról beszélt, hogy a magyar olimpiai mozgalom – véleménye szerint – azt a minőségi magyar termék brandet képviseli, amelyet a Coop Rally széles körben népszerűsíteni kíván. Ezért is örül annak, hogy a Coop és a MOB már több évtizede szoros kapcsolatban van egymással.

Az Agro Napló a 2022-es évben is médiapartnere a Coop Rally eseménynek.

-an-
Címkék:
vidékfejlesztési program, mezőgazdaság, élelmiszeripar, agrárgazdaság, gazdaság, coop rally, agrárminisztérium, co-op hungary zrt., mezőgazdasági piac, pekó lászló, nobilis márton,