Veterángép-találkozó és szüreti mulatság lesz Vácrátóton

Agro Napló2022. szeptember 5. 10:43

Veterán járműveket és mezőgazdasági munkagépeket állítanak ki szombaton a szüreti mulatságon Vácrátóton – tájékoztatta Spiegelhalter László polgármester az MTI-t.

Az önkormányzat, valamint a Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület szervezésében a programok 11 órakor kezdődnek a Gárdonyi Géza Rendezvényközpont melletti területen.

A polgármester hangsúlyozta: mintegy 100 különleges, jó állapotú veterán járművet, köztük motorkerékpárokat és mezőgazdasági munkagépet tekinthetnek meg az érdeklődők. Kiállítanak és a nap folyamán többször is beindítanak egy úgynevezett stabilmotort – értesült a közleményből az Agro Napló.

Spiegelhalter László hozzátette, hogy a határon túlról is érkeznek kiállítók és idén egy veterán katonai csapat is jelen lesz gépekkel, egyenruhában.

Hangsúlyozta, hogy a gyermekes családokat Kovácsovics Fruzsina műsorával, hagyományőrző programokkal, kézműveskedéssel, ügyességi játékokkal, népi játszóházzal és táncházzal várják. Lehet majd mustot préselni és kóstolni, az őszi mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódó tevékenységeket is kipróbálhatják az érdeklődők. A felnőtteket egész nap borkóstolóval várják.

Népviseleteben tartják meg veterángép-felvonulás után a hagyományos szüreti lovas felvonulást, amely után egy csikósbemutató is szórakoztatja a közönséget. Lesz főzőverseny és a legjobb madárijesztőket is díjazzák.

(Forrás: MTI)

Címkék:
kiállítás, borkóstoló, szőlő, növénytermesztés, agrárgazdaság, gazdaság, mezőgazdasági gépek, mezőgép, préselés, szüreti mulatság, vácrátóti hagyományőrző és faluvédő egyesület, veterán jármű,