Megéri az elővigyázatosság! ToBRFV-vírus az import paradicsompalántákon

Agro Napló2022. február 2. 10:26

A paradicsomtermesztők körében ismert barna termésráncosodás vírus (ToBRFV) okozta fertőzés ellen csak hatékony prevencióval lehet védekezni. Ezért kezdeményezett önellenőrzést egy Pest megyei termelő.

A Nébih korábbi cikkében felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon 2021-ben 4 különböző helyen mutatták ki a jelentős gazdasági kárt okozó ToBRFV-vírus jelenlétét. Ez a körülmény sarkallta mintavételre azt a Pest megyei termelőt, aki önellenőrzés céljából, még a kiültetést megelőzően vett levélmintákat a Hollandiából érkezett paradicsompalántáiról. A ToBRFV-vizsgálatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma végezte el, amely mind a 8 fajtából származó minta esetében igazolta a károsító jelenlétét – értesült az Agro Napló.

Fontos kiemelni, a termelő annak ellenére vizsgáltatta be elővigyázatosságból a növényeket, hogy azok növényútlevéllel rendelkeztek, amely elméletileg önmagában is igazolja a zárlati, a vizsgálatköteles nem zárlati, valamint az uniós ideiglenes zárlati károsítóktól való mentességet. Az önellenőrzésnek köszönhetően a felelősségteljes termelő időben, még a tünetek megjelenése előtt tudomást szerzett a fertőzésről, valamint csökkentette a továbbterjedés kockázatát is.

A laboratórium által igazolt fertőzés miatt a területileg illetékes kormányhivatal növényvédelmi szakemberei haladéktalanul megkezdték a hatósági intézkedéseket. Az eredmény kézhezvételét követően a holland palánta-előállító cég megküldte a szállítmányra vonatkozó negatív laboratóriumi eredményeket is. A külföldi eredményközlő dokumentum azonban nem tartalmazta az alkalmazott vizsgálati módszereket és hiányoztak a vizsgált tételek egyértelmű azonosítására alkalmas azonosítók is.

Ebből a tapasztalatból kiindulva ismételten felhívjuk a magyar paradicsomtermesztők figyelmét, hogy a ToBRFV fertőzés elleni védekezés csak preventív eszközökkel, köztük az önellenőrzésen alapuló laboratóriumi vizsgálat elvégzésével valósítható meg. Ehhez szolgáltat megbízható alapot a Nébih laboratóriuma, amely az aktuális, nemzetközileg elismert módszertan alapján végzi a minták vizsgálatát, és ennek köszönhetően gyors, hiteles és részletes eredményt ad.

Az önellenőrzés fontossága mellett arra is fontos felhívni a termelők figyelmét, hogy:

  • szaporítóanyagot csak megbízható forrásból szerezzenek be,
  • külföldi előállítású vetőmagoknál itthon végeztessék el palántázás előtt a vetőmagok laboratóriumi vizsgálatát,
  • külföldi előállítású palánták esetében itthon végeztessék el ültetés előtt a palánták laboratóriumi vizsgálatát,
  • végezzenek önellenőrzést a növényállományban,
  • szigorúan tartsák be az általános higiéniai szabályokat a termesztés és forgalmazás során,
  • végezzék el a használt eszközök, göngyölegek alapos és rendszeres fertőtlenítését,
  • haladéktalanul értesítsék a területileg illetékes megyei kormányhivatalt ToBRFV gyanú esetén!

 

(Forrás: Nébih)
Címkék:
növénytermesztés, kertészet, paradicsom, import, palánta, tobrfv,