Támogatás a tavaszi fagykárok megelőzését célzó beruházások megvalósításához

Agro Napló2021. október 25. 10:57

Magyarország kormányának elkötelezett a tekintetben, hogy a "Megújuló vidék, megújuló agrárium" program keretében megerősítse a vidéki térségek gazdaságát; így a program legújabb állomásaként megjelent a Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása elnevezésű pályázati felhívás – jelentette be az agrárminiszter.

A kiírás célja a tavaszi fagykár elleni védekezés támogatása, a tavaszi fagykárból adódó termelési kockázatok csökkentése, illetve kiküszöbölése a gyümölcstermelésben. Csak az idén mintegy 30 ezer hektár mezőgazdasági területről jelentettek tavaszi fagykárt, ami óriási termeléskiesést és bevételcsökkenést jelentett a gazdálkodóknak, ez ellen fel kell lépni minden eszközzel – hangsúlyozta Nagy István.

A tárcavezető arra is hívta fel a figyelmet, hogy a pályázati kiírással támogatni kívánják a tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszközöket, berendezéseket és technológiát, például a rögzített vagy mobil légkeverő berendezés, az autonóm hőtermelő berendezés vagy a vontatott hőtermelő gép beszerzését és telepítését. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd forint - közölte a miniszter.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint, míg a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 80 százaléka lehet – jegyezte meg Nagy István, hozzáfűzve: a támogatási kérelmek benyújtására ez év november 17-től lesz lehetőség.

A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu weboldalon ismerhetők meg.

Címkék:
növénytermesztés, mezőgazdaság, fagykár, kertészet, pályázat, beruházás, támogatás, ültetvény, tavaszi fagy, mezőgazdasági pályázatok, mezőgazdasági támogatás, megújuló vidék, megújuló agrárium,