Több, mint száz településen nyílik új kisbolt a Magyar Falu Program segítségével

Agro Napló2021. október 15. 11:25

A Magyar Falu Programnak köszönhetően kisbolt nyílik 121 olyan településen, ahol az elmúlt években, évtizedekben nem volt élelmiszerüzlet - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos október közepén Budapesten, sajtótájékoztatón.

Gyopáros Alpár a Magyar Falu Programban meghirdetett, falusi kisboltokat érintő támogatás első eredményeit ismertetve elmondta: mintegy 5,6 milliárd forint támogatást fizetnek ki a következő hetekben, hónapokban az alapvető élelmiszereket és vegyiárukat árusító új boltok nyitására.

Hozzáfűzte: a nyertes pályázók listáját pénteken teszik közzé a kormany.hu oldalon.

Gyopáros Alpár példaként említette a Győr-Moson-Sopron megyei Maglócát, ahol 18 évvel ezelőtt zárt be a kisbolt, és a helyieknek reményük sem volt arra, hogy új bolt nyisson. A programnak köszönhetően most lesz kisbolt a településen - mondta.

A kormánybiztos közölte azt is, hogy egy pályázó négy különböző tevékenységre pályázhatott. Pályázni lehetett ingatlanvásárlásra maximum 5 millió forintig, ingatlanfelújításra maximum 50 millió forintig, eszközbeszerzésre, valamint munkabér-támogatást is lehetett igényelni. A nyertes pályázók öt évig jogosultak munkabér-támogatás igénylésére - jegyezte meg.

Gyopáros Alpár elmondta: kifejezetten támogatták azt is, hogy az adott kisbolt "kvázi közösségi térként" is funkcionáljon. Emellett vény nélkül kapható gyógyszereket is lehet majd bennük vásárolni - tette hozzá a kormánybiztos, hozzáfűzte: az üzletek több mint 90 százaléka ezeket a többletfunkciókat "bevállalta".

Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy a 2019-ben indított Magyar Falu Programban a rendelkezésre álló forrás az első évben 150 milliárd, 2020-ban 200 milliárd forint volt. Ez 2021-ben már meghaladta a 270 milliárd, jövőre pedig várhatóan a eléri a 300 milliárd forintot is - közölte Gyopáros Alpár.

A program keretében idén a meglévő kisbolt fejlesztésére és új kisboltok nyitására írtak ki pályázatot. A már meglévő kisboltok fejlesztését célzó pályázatok eredményét várhatóan néhány héten belül teszik közzé – olvasható a kormányzati hírportálon.

Címkék:
mezőgazdaság, agrárgazdaság, vidékfejlesztés, gazdaság, miniszterelnökség, mezőgazdasági piac, magyar falu program, élelmiszerbolt, falusi kisbolt,