ONFARM határszemlék a Dunántúlon – fókuszban a cukorrépa és a napraforgó fejlődése

Agro Napló2021. május 31. 23:13

Az elmúlt héten Győr-Moson-Sopron és Tolna megye területén jártunk, és elsősorban a tavaszi vetésű növények fejlődésével, kritikus fenológiai stádiumaival foglalkoztunk. A nagy mennyiségű csapadék hatására szépen fejlődnek az állományok, de a termés biztonságának növelését és a káros környezeti hatások mérséklését érdemes most is a növény szempontjából szemlélni!

Tavaszi árpa

A sörnek termesztett árpa a viaszérés végén van, azaz a szárazanyag beépülése lecsengőben, a beltartalmi értékek kialakultak. Az éréssel megkezdődik a vízleadás, és a szárazanyag mennyisége már nem változik, csak az aránya növekszik.

Őszi búza

A megtekintett állományok a virágzás elején vannak. A kibontott füzérkékben, a pelyvalevelek alatt a beporzás nyomon követhető:

  • a még meg nem termékenyített magházon a bibe tollas vége szétnyílt
  • a megtermékenyített bibe tollai összezárultak, a portokok pedig már a pelyvaleveleken kívül találhatóak

A beporzást követően, 100 fejlődési hőegység elteltével (4-5 nap), a sejtosztódással megindul a csíra/embrió szerveinek és a táplálószövet (endospermium) sejtszámának kialakulása (EZERSZEMTÖMEG). A folyamat kb. 150 fejlődési hőegységet igényel és kb. egy hét alatt lezajlik. Ezután megkezdődik az intenzív szárazanyag-beépülés (BELTARTALOM), ami a viaszérés kezdetéig tart (kb. 10 nap időjárástól függően). Támogató típusú biostimulátorral és a fotoszintézis működését segítő mikroelemek biztosításával a búza végső terméselemei javíthatók!

Zab

A pelyvalevelek alatt vannak még a portokok (ún. zöld portok fázis). Hamarosan megkezdődik a virágzás, és a búzánál már leírt folyamatok zajlanak itt is.

Napraforgó

A megtekintett állományok 7-8 levelesek. A levelek már nem átellenesen, hanem kettős spirálban fejlődnek. A napraforgó levélállása a 7. levéltől 3/8-os mintát követ, azaz legközelebb az adott levél utáni nyolcadik levél kerül ugyanabba a pozícióba a száron, és ezalatt a spirál háromszor kerüli a szárat. Ez a levélállás biztosítja az önárnyékolás minimalizálását.

8-10 leveles korban differenciálódik a tányérkezdemény. Ettől az időponttól kezdve új levél nem képződik, csak az eddigi kezdeményekből indul meg a levelek kifejlődése a sejtek differenciálódásával, sejtosztódással majd sejtmegnyúlással. A tányérdifferenciálódás előtti levelek fogják ellátni a későbbiekben a gyökeret asszimilátákkal, míg a mostantól fejlődő levelek a tányér és a szemek ellátásáért felelnek majd. Egy-egy levél egy-egy tányér szektor ellátását végzi, illetve egy adott tányér szektor ellátásában általában 2-3 levél vesz részt. (A mellékelt ábra mutatja, hogy szénizotópos vizsgálattal állapították meg, melyik levélből hová jutottak el az asszimiláták. A levelek számozása a tányértől kezdődik, és az 1. levél a tányérhoz legközelebbi, utoljára kifejlődött levél) A megfelelően megválasztott biostimulátor kezelés ebben – a termés szempontjából kritikus – időszakban támogatja a napraforgó fejlődését.

A felülkezeléses gyomirtás a napraforgó élettani folyamatait gátolja, ezért ennek oldására, kezelésére érdemes a gyomirtással egy menetben vagy a tünetek észlelésekor erre alkalmas növénykondícionáló terméket használni.

Cukorrépa

A cukorrépa kétéves növényünk, amely az első évében vegetatív fejlődésű, és a termesztés célja a télre való felkészülés jegyében felhalmozott raktározott cukrok mennyiségének növelése. Mivel a gyökértömeg növekedése a cukortartalom csökkenésével jár, ezért ez a két fontos tulajdonság nem javítható együtt. Kísérletek azt bizonyították, hogy a cukorhozam a répataestben található ér- vagy kambiumgyűrűk számának gyarapításával növelhető. Ezek a gyűrűk a nagyjából 10 héttel vetés után kezdenek el kifejlődni, és a cukorrépa 12-13 leveles állapotáig 70-80%-kuk kialakul. Végleges számuk örökletes tulajdonság, fajtánként eltérő, általában 8-15 közötti. A répatestben raktározott szacharóz 75%-a viszont az első 6 gyűrűben található, amelyek a kelés utáni második hónapban már kialakulnak.

A cukor az érgyűrűk közötti parenchima sejtekben raktározódik. Ez a réteg a másodlagos kambiumok aktivizálódásával kb. 60 nappal a kelést követően kezd el intenzíven vastagodni. Ennek a növekedésnek a motorja elsősorban a sejtek megnyúlása, a cukrotartalom szempontjából kritikus sejtszám növekedése viszont ennek a szakasznak az elejére, a répatest 1-2 cm-es vastagságú állapotára esik. Ekkor (10-12 leveles korban) érdemes élettani  kezeléssel támogatni a növényt. Később, az intenzív gyökérnövekedés idején a folyamatos bór és kálcium ellátás fontos. Ezeket a tápelemeket jól hasznosuló és a növényen belül mobilitást biztosító formában kell biztosítani a cukorrépának.

A képen 2-3 cm átmérőjű répagyökérben látható a szár alapjait jelentő bélszövet (1), amely később barlangossá válhat. Vízszállító nyalábok alkotják főleg a répatest szívében futó nyalábokat (2), és mellette jól láthatóak a kialakult másodlagos gyűrűk (3) (sötétebb szín) a köztük fejlődő raktározó sejtekkel (világosabb szín).
Címkék:
napraforgó, növénytermesztés, mezőgazdaság, cukorrépa, szántóföld, szántóföldi növénytermesztés, határszemle, növényélettan, onfarm,