Több ütemben pályázhatnak az élelmiszeripari üzemek

Agro Napló2021. május 3. 10:08

50 milliárd forintos keretösszegű pályázat indul júniustól az élelmiszeripari mikro- és kisvállalkozásoknak – amit elsősorban eszközbeszerzésre fordíthatnak, majd ezt követően egy 200 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre a nagyobb volumenű élelmiszeripari beruházások megvalósítására – közölte a szaktárca az Agro Naplóval.

Ezekben a pályázatokban lehetőséget kaphatnak a bioélelmiszereket előállítók is – emelte ki az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Szomor Ökofarmnál tett látogatásán április végén, Dömsödön.

Erdős Norbert hangsúlyozta: jó látni, hogy országszerte egyre jobban fejlődik az ökológiai gazdálkodás Magyarországon, ebben nagy szerepe van az olyan vállalkozásoknak, mint a Szomor birtok, amely kiemelkedő minőségű biotermékeket állít elő és hozzájárul a hazai termékek népszerűsítéséhez.

Hozzátette, a bioélelmiszereknek óriási szerepe van az egészség megőrzésében, ezért ott a helyük a családok asztalán. Az egyre népszerűbb biotermékek elterjedése, rendszeres fogyasztása javít a magyar népesség egészségi állapotán; a biogazdálkodás szerepe pedig rendkívül jelentős a környezet megóvásában, a vízkészlet és a termőföld jó állapotának megőrzésében – mutatott rá az államtitkár.

Címkék:
vidékfejlesztési program, mezőgazdaság, pályázat, élelmiszeripar, agrárgazdaság, ökológiai gazdálkodás, támogatás, gazdaság, mezőgazdasági pályázatok, mezőgazdasági piac, mezőgazdasági támogatás, bioélelmiszer,