Már a piacokon van a friss hazai spárga

Agro Napló2021. április 19. 11:48

Nagyobb mennyiségben került a hazai friss spárga a piacokra, üzletekbe – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből, amelynek ismertetőjét lapunk is megkapta.

A magyar spárga kiváló minőségű, nagyrészt külföldre – Németországba, Ausztriába, Svájcba, illetve a skandináv országokba – értékesítik. A hazai lakosság körében évről évre egyre népszerűbb a spárga, ami egészséges zöldség.

Magyarországon – bár folyamatosan emelkedett az elmúlt években, de még mindig – alacsony mértékű a spárgafogyasztás: mintegy negyed kilogramm évente és fejenként, aminek 60-70 százaléka zöld, 30-40 százaléka fehér spárga. Az EU-ban Németországban a legnagyobb az egy főre jutó spárgafogyasztás, 1,7 kilogramm évente.

A spárga a tavaszi időszak egyik legkorábbi, exportorientált magyar kertészeti terméke. Mintegy 1420 hektár a magyarországi üzemi spárga termőterület, az évi termésmennyiség 5 ezer tonna körüli. A legjelentősebb termőterületek Bács-Kiskun (60 százalék) és Csongrád (30 százalék) megyében találhatók, de kisebb ültetvények vannak még Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében is.

Magyarországon a spárgaszezon általában április elejétől június elejéig, közepéig tart. Idén – ahogy tavaly is – az év eleji fagyok miatt a megszokotthoz képest másfél héttel később kezdődhet meg a szedés. A termelők az előző évekhez hasonlóan munkaerőhiányra számítanak a napokban kezdődő spárgaszedési időszakban, ugyanakkor a tavalyi esztendő tapasztalatai alapján már könnyebb a külföldi szedőmunkások foglalkoztatásának adminisztrációja. Mivel a spárgarügyek, sípkezdemények rendkívül közel helyezkednek el egymáshoz a földben (fehér spárga), illetve a föld felett is (zöld spárga), ezért kiemelten kell figyelni a sípok kiszúrásakor, kivágásakor – mivel egy rossz mozdulat a későbbi termést is tönkreteheti, ezáltal az eredményes gazdálkodást a szakszerűtlen szedés meghiúsíthatja.

A szállodai, vendéglátóipari szektor leállása miatt itthon és külföldön is érezhető a megrendelések kiesése, ugyanakkor 2020-ban a spárga nagy része vevőre talált a nyugati háztartások körében a kereskedelmi láncok által.

A spárga fogyasztása egészséges, mivel tele van rostokkal, vitaminokkal, és kevés a kalóriaértéke, valamint könnyű elkészíteni. Fogyókúrához, méregtelenítéshez, de hajunk, bőrünk és körmünk szépségének, egészségének megőrzéséhez is hatékonyan hozzájárul. Kifejezetten gazdag A-, C-, E-, K-, és B-vitaminokban, folsavban, kalciumban, foszforban, vasban, nátriumban, illetve káliumban. A szárat jól emészthető rostok alkotják, amelyek segítik a bélműködést és az emésztést – tartalazza az összegzés.

Fotók: NAK
Címkék:
növénytermesztés, mezőgazdaság, spárga, zöldség, szántóföld, szántóföldi növénytermesztés,