Uniós tárgyalás indul a tejexportról Panamával

Agro Napló2021. március 1. 10:12

Az Európai Bizottság tárgyalásokat kezd Panamával annak érdekében, hogy megállapodjanak a WTO-vámkontingensek megszüntetéséért nyújtandó ellentételezésről – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján.

A közlemény emlékeztet: Panama még 2020 augusztusában jelezte szándékát, hogy törölni kívánja a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szerinti engedményes listájáról a folyékony és porított tej behozatalára vonatkozó vámkontingenseket, ami hatással lesz az uniós exportra.

Az Európai Tejtermékszövetség (EDA) nyilatkozata alapján az EU-27 tejipari vállalatai évente több mint 5 ezer tonna tejterméket exportálnak Panamába, aminek értéke meghaladja a 20 millió eurót.

A tejpiaci helyzetet figyelembe véve Panama messze nem önellátó a tejtermelésben (az önellátás aránya 38 százalék volt 2019-ben). Tejtermelésük az elmúlt 6 évben folyamatosan csökkent. Emiatt az európai tejipari vállalatok nagy várakozással tekintenek a Panamával folytatott kereskedelmi kapcsolatokra.

A tanácsi határozat felhatalmazza a Bizottságot, hogy az EU tagországai nevében tárgyalásokat folytasson Panamával az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) szerinti ellentételezésről.

A tanácsi határozat itt, a hozzá kapcsolódó melléklet itt érhető el.

Címkék:
mezőgazdaság, agrárgazdaság, gazdaság, tejtermék, európai unió, mezőgazdasági piac, vám, panama,