Immár 510 Coop üzletben adhatják le a vásárlók a használt sütőolajat

Agro Napló2020. december 19. 14:53

A fenntarthatóság iránt elkötelezett Coop Gazdasági Csoport hosszú évek óta folytatja energiahatékony és környezettudatos programját, ennek keretében 2017-ben egyedülálló kezdeményezésként az élelmiszer-kiskereskedelmi szereplők közül elsőként indította el a használt étolaj visszagyűjtését, aminek eredményeként immár 510 Coop üzletben adható le a használt sütőolaj.

A program sikeresen működik – közölte az Agro Naplóval a CO-OP Hungary Zrt. –, amit az is jól bizonyít: folyamatosan nő a vásárlók által leadott használt étolaj mennyisége, illetve, hogy a lánc mintegy 2300 üzlete közül a szupermarketekben már alapszolgáltatásként jelenik meg, és összességében 510 üzletben érhető el. A Coop ösztönzi is vásárlóit a környezettudatos magatartásra, hiszen minden leadott liter használt étolajért 80 forintot érő kupont ad, amit tetszőlegesen vásárolhatnak le bármilyen termékre.

A közösségek támogatásán túl a tisztán magyar tulajdonú Coop Gazdasági Csoport elkötelezett a világ globális környezeti problémái iránt. Felelős vállalat ma már nem létezhet egy olyan fenntarthatósági stratégia nélkül, amely a hatékony működés és a társadalmi aspektusok mellett ne vegye figyelembe a jövő szempontjait is.

Ezért az üzletlánc felelős tevékenységének egyik meghatározó pillérét képezi a környezet- és energiatudatos gondolkodás, amelynek során különös figyelmet fordít a működéséből származó környezeti hatások, a károsanyag-kibocsátás, ökológiai lábnyomának csökkentésére, valamint az energiafelhasználás optimalizálásra. Utóbbi nemcsak környezeti, de versenyképességi kérdés is, hiszen a hazánkban működő élelmiszer-kereskedelmi szereplők közül a Coop rendelkezik a legkiterjedtebb lefedettséggel és a legnagyobb boltszámmal, mintegy 1500 településen 2300 üzletével.

A környezet- és energiatudatos szemlélet áthatja a Coop Csoport minden tevékenységét a beszerzéstől kezdve az üzlethelyiségek létesítésén és használatán át a logisztikáig. A legmeghatározóbb a bolti működés, ezért az üzletlánc 2016-ban ismét elindította boltmegújítási programját, amelynek fókuszában a fenntarthatóság, az energia- és környezettudatosság áll, amelyre elkészült egy tudatos koncepció is, melyhez folyamatosan csatlakoznak az üzletlánc franchise partnerei.

Az energiatudatosság esetében a cégcsoport beruházásai egyrészt az energiafelhasználás csökkentésére irányulnak, másrészt, hogy a felhasználandó villamos energiát környezetbarát megoldásokkal váltsák ki. Mindkét esetben jelentősen csökkenthető az üvegházhatású gázok – pl. széndioxid – kibocsátása. A fejlesztések több területen zajlanak: a hűtők utólagos üveg ajtózása, vagy ajtózott berendezések üzembe állítása, az üzletek világításának LED-technológiával történő korszerűsítése, a hűtési-fűtési rendszerek modernizációja. Az energiahatékonysági beruházások közül kiemelkedik a napelemes rendszerek kiépítése, amelynek eredménye, hogy immár 100 üzlet működik solar napelem rendszerrel. Ennek köszönhetően a cégcsoport a teljes áramfogyasztásának közel 2 százalékát saját maga állítja elő.

Ezen kívül nagyobb városokban – például Nyíregyházán, Miskolcon, Szolnokon, Kecskeméten, Budapesten, Székesfehérváron - megkezdődött az elektromos autótöltők telepítése is.  Mindezekből látható, hogy a Coop Csoport elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen az energiahatékonyság és környezettudatosság terén, amit 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban Energiatudatos vállalat szakmai címmel is elismertek. Emellett idén kiérdemelte a Trade Magazin FMCG szaklap által először meghirdetett Fenntarthatóság Szimbóluma védjegyet is – olvasható az összefoglalóban.

Címkék:
környezetvédelem, mezőgazdaság, agrárgazdaság, gazdaság, coop, mezőgazdasági piac, olaj, sütőolaj, használt étolaj visszagyűjtés,