Borszakmai és üzletfejlesztési programot indított az AMC

Agro Napló2020. november 26. 10:26

A magyar borok népszerűsítését célzó, külpiaci eseménysorozat első rendezvénye az Agrármarketing Centrum és Magyarország Finnországi Nagykövetségének együttműködésében valósult meg november második felében – közülte az Agrármarketing Centrum (AMC) lapunkkal.

Fotók: AMC

A Hungarian Wine Business elnevezésű, borszakmai mesterkurzussal és borkóstolóval egybekötött rendezvénysorozat lehetőséget teremt arra, hogy a résztvevők elmélyítsék tudásukat a magyar borvidékek által kínált gazdag választékban, valamint új kapcsolatokat építsenek és bővítsék üzleti hálózatukat.

Finnország a magyar borexport egyik kiemelkedő célpiacának számít. Így a rendezvénysorozat első állomása nemcsak azoknak a borászatoknak nyújtott lehetőséget, akik a jövőben tervezik kiterjeszteni exporttevékenységüket a finn borpiacra, hanem azoknak a termelőknek és boroknak is megjelenést biztosított, akik és amik már jelen vannak a finn piacon.

A pandémia okozta utazási korlátozásoknak és a hatóságok ajánlásainak megfelelően a találkozó „hibrid” formában valósult meg. A meghívottak körét alkotó finn borágazati képviselők, köztük Master of Wine szakértők, nemzetközi borakadémikusok, borimportőrök, sommelier-k és újságírók személyesen, míg a magyar főelőadó és a résztvevő borászatok videóhívással vettek részt az eseményen.

Az online borkóstolóval egybekötött mesterkurzuson dr. Konkoly Mihály DipWSET tíz hazai pincészet prémium borválogatásán keresztül mutatta be Magyarország borrégióit, az egyes borvidékeket és az ott készülő borok főbb jellemzőit. A virtuális kirándulásnak is beillő borkóstolón a nagykövetség rezidenciájára érkező vendégek a száraz tokaji furminttól indulva kiváló vörösborok segítségével barangolhatták be a Balaton-felvidéket, az Egri, a Szekszárdi és Villányi borvidékeket, hogy aztán visszatérjenek Tokajba, a finnek körében is ismert és elismert kései szüretelésű borokhoz és aszúhoz.

A mesterkurzust követően sétáló kóstoló keretében a pincészetek további borait is megismerhették a finn résztvevők, valamint táblagépek segítségével online B2B tárgyalásokat folytathattak le a borászatok képviselőivel – foglalta össze az AMC ismertetése az eseményt.

Címkék:
borászat, mezőgazdaság, agrárgazdaság, gazdaság, mezőgazdasági piac, agrármarketing centrum, borpromóció, finnország, wines of hungary – personally,