Borászati beruházási támogatási program kezdődik

Agro Napló2020. november 2. 09:59

A szőlőfeldolgozáshoz, valamint a borászati technológiához kapcsolódó gépek vásárlására ez év november 2-ával mintegy 3,4 milliárd forintos, több ütemben megnyíló támogatási lehetőség érhető el a borászatok számára – közölte lapunkkal az Agrárminisztérium (AM).

Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a támogatás céljai között említette azt, hogy hozzájáruljon a borászati üzemek szőlőfeldolgozó, borkészítési vagy palackozási infrastruktúrájának fejlesztéséhez, valamint versenyképességük növeléséhez. A támogatás – bizonyos feltételek teljesülése esetén – a 2020-ban már megvalósított, illetve a jövőben megvalósuló beruházásokra is igényelhető. A kérelmeket a Magyar Államkincstár (MÁK) erre a célra kialakított elektronikus felületén kell benyújtani.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a már megvalósult beszerzésekre akkor vehető igénybe a támogatás, ha: a borászati gép gyártási ideje a kifizetési kérelem benyújtásakor nem haladta meg a két évet, vagy a borászati gépet első alkalommal 2020. január 1-jét követően helyezték üzembe, avagy a borászati gépet a rendelet kihirdetése előtt vásárolták. A már megvalósult beszerzéseknél a kifizetési kérelem és támogatási kérelem megegyezik, ami ez év november 30-a és december 21-ike között nyújtható be.

Az újonnan tervezett borászati beruházásokkal kapcsolatban a támogatási kérelem idén november 2-22. között nyújtható be. Ebben az esetben a beruházás – saját felelősségre – a támogatási kérelem benyújtásának napjától megvalósítható. A Magyar Államkincstár a benyújtott támogatási terveket március 15-ikéig bírálja el, míg a megvalósított beruházásokra a kifizetési kérelmet az első évben május 17. és június 15. között lehet benyújtani.

A következő tervezett benyújtási időszak 2021. április 1-20. között várható. A támogatás intenzitása a Közép-Magyarországi régión (Pest megye és Budapest) kívül 50 százalék (nagyvállalatok számára 40 százalék), míg azon belül 25 százalék (nagyvállalatok számára 20 százalék) – tájékoztatott Feldman Zsolt.

A támogatás további részletei az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatásról szóló 53/2020. (X. 27.) AM rendeletben olvashatók – tartalmazza az ismertető.

Címkék:
borászat, szőlő, növénytermesztés, mezőgazdaság, pályázat, támogatás, szőlészet, mezőgazdasági pályázatok, agrárminisztérium, mezőgazdasági támogatás, szőlőfeldolgozás,