A kormány csaknem félszáz cégnek nyújt külpiacra jutási támogatást

Agro Napló2020. október 30. 13:25

A kormány 46 cégnek – köztük agrárvállalkozásoknak is –, kétmilliárd forint értékben nyújt külpiacra jutási támogatást annak érdekében, hogy a világjárvány miatt megüresedő exportpiacokra be tudjanak jutni – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Vámosszabadiban a HRC Europe Kft. támogatói okiratának átadásán október végén.

 Fotó: AM

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a koronavírus-járvány hatására új világgazdasági korszak indult, amely nagy versennyel kezdődött. A kormány célja az, hogy a világjárvány miatt létrejövő piaci réseket minél több magyar vállalat tudja kihasználni, be tudjanak törni ezekbe az üres piaci pozíciókba - tette hozzá.

Úgy fogalmazott: új dimenziót jelent a magyar gazdaságban, hogy már a legkisebb magyar családi vállalkozások közül is egyre többen érnek el nemzetközi sikereket, törnek be a külföldi piacokra.

Mindehhez azonban kemény munkára van szükség, márkát kell építeni külföldön, digitális felületeket kell fejleszteni, és el kell jutni a leendő vevőkhöz is - emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Rámutatott a sikerre ott van a legnagyobb lehetőség – idézi az Agrárminisztérium honlapja a a külgazdasági és külügyminisztert –, ahol a magyarok speciálist, egyedit tudnak előállítani. Szijjártó Péter ilyen területnek nevezte az élelmiszerek csomagolásához kapcsolódó gépek előállítását, gyártását, szervizelését, fenntartását, ami egy olyan speciális ágazat, amelyben Európában is csak néhány szereplő van.

A HRC Europe Kft. - melynek árbevétele 99 százalékban exportból származik - a 23,5 millió forintos stratégiai terveihez elnyert 11 millió forintos kormányzati támogatás segítségével keleti piacokon tudja megerősíteni pozícióit, és új exportpiacokat is tud szerezni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

 Fotó: AM

Kitért arra is: a keleti nyitás stratégiájának köszönhetően tíz év alatt 22 százalékkal nőtt Magyarország keleti exportja, tavaly pedig a legtöbb munkahelyteremtő beruházás is egy keleti országból érkezett Magyarországra.

Nagy István agrárminiszter a térség országgyűlési képviselőjeként méltatta a HRC Europe Ktf-t, amit klasszikus családi vállalkozásnak nevezett. Azt mondta: az ilyen cégek a körülményekhez alkalmazkodnak, így gyorsan tudnak reagálni, a helyi gazdaságot erősítik és a vidék megmaradását segítik.

Horváth Árpád a 2006-ban alakult, a folyékony élelmiszerek pet-palackjait fröccsöntő berendezések szervizelésével és alkatrészeinek biztosításával foglalkozó HRC Europe Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az elmúlt három évben 36 országba exportáltak. Fő exportpiacuk az EU, a legnagyobb volumenben az Egyesült Királysággal, Németországgal, Spanyolországgal, Franciaországgal és Belgiummal, Olaszországgal kereskednek.

A támogatott projekt segítségével exportpiacaikon erősítenék meg jelenlétüket, nemzetközi szakipari folyóiratokban való megjelenéssel, valamint nemzetközi csomagolás- és élelmiszer technológiával foglalkozó kiállításon való részvétellel - mondta. Emellett jövőre Japánban is felkeresnek több vevőt.

Elektronikusan benyújtott beszámolója szerint a HRC Europe Kft. tavalyi árbevétele 424 millió forint felett volt, adózás előtti eredménye meghaladta a 63 millió forintot – tartalmazza az MTI összefoglalója.

Címkék:
külgazdasági és külügyminisztérium, mezőgazdaság, élelmiszeripar, csomagolástechnika, agrárgazdaság, gazdaság, agrárminisztérium, mezőgazdasági piac, exportfejlesztés,