A helyes fűtéssel sokat lehet tenni a légszennyezettség visszaszorításáért

Agro Napló2020. október 21. 11:45

A fűtési szezon kezdetén ismét a helyes fűtési technikákra és ezáltal a levegő minőségének megóvására hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM), a helyes fűtéssel ugyanis sokat lehet tenni a légszennyezettség visszaszorításáért.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A „Fűts okosan!” tájékoztató kampány rávilágít a szilárd tüzelőanyagok veszélyeire és káros hatásaira, emellett minden szükséges információt biztosít a helyes lakossági fűtéssel kapcsolatban. A megfelelő tüzelőanyagok használatával ugyanis nemcsak a levegő minősége javítható jelentősen a településeken, de az ott élők egészségének megőrzéséért is sokat lehet tenni. A statisztikák szerint évente 8-12 ezer ember idő előtti halála hozható összefüggésbe a nem megfelelő levegőminőséggel.

Jelentős lépések történtek az elmúlt 10 évben a levegő minőségének javítása érdekében, ezek közül is kiemelkedik a kisméretű részecske-kibocsátás csökkentésére vonatkozó ágazatközi program, aminek keretében több mint 300 milliárd forint értékben valósultak meg intézkedések a közlekedési, az ipari, a mezőgazdasági és a lakossági szektorban – mondta el László Tibor Zoltán. A szakminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett arra – tájékoztatott a tárca honlapja –, hogy a kormány idén fogadta el az Országos Levegőterhelés-csökkentési Programot, amely a következő időszakra vonatkozó legfontosabb levegőtisztaság-védelmi intézkedéseket, fejlesztéseket tartalmazza, valamint kitűzi a levegővédelmi szakpolitika új irányait.

A légszennyezettség visszaszorítása kiemelt ügy, a levegőminőség alakulásában ugyanakkor a helyi kibocsátás mellett más tényezők is szerepet játszanak. A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy hazánkba az országhatáron túlról 30 százalékkal több légszennyező anyag érkezik, mint amennyi távozik, a földrajzi adottságok miatt ráadásul a téli időszakban a légszennyező anyagok könnyebben feldúsulhatnak – mutatott rá.

László Tibor Zoltán a szabályozás és a támogatási programok mellett kiemelten fontosnak nevezte a tájékoztatást és a szemléletformálást annak érdekében, hogy a lakosság megismerje a levegőszennyezés kockázatait. Az évekkel ezelőtt útjára indított „Fűts okosan!“ kampány éppen ezért a légszennyezés környezeti és egészségi hatásainak bemutatásán kívül arra is felhívja a figyelmet, hogy milyen fontos szerepe van a megfelelő tüzelőanyagok kiválasztásának és a helyes technikák alkalmazásának. A fűtési szezon kezdetével ugyanis egyértelműen kimutatható a levegőminőség romlása. A megfelelő fűtési módokról minden szükséges információ megtalálható a www.futsokosankampany.hu oldalon.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A levegőszennyezettség mérésének kiemelt szerepe van, az elmúlt években egyre nagyobb figyelem irányul a szálló porra. Olyan kisméretű részecskékről van szó, amelyek könnyen bejutnak az emberi szervezetbe és egészségkárosító hatásuk van – jelentette ki Radics Kornélia. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnöke hozzátette: az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat (OLM) adatai alapján elmondható, hogy az elmúlt években fokozatosan csökkent a szálló por koncentrációja éves szinten, ezeket az értékeket azonban nagyban befolyásolják az időjárási körülmények.

Az OMSZ elnöke beszélt arról is, hogy a meteorológiai szolgálat a közelmúltban számos fejlesztést hajtott végre a levegőminőség védelme érdekében. Példaként említette, hogy 2020-tól megkezdődött a gáz halmazállapotú higany mérése a légkörben, emellett fejlesztették laboratóriumukat és új berendezést szereztek be.

Radics Kornélia kiemelte: az év végéig megújul az OLM honlapja, amely az eddiginél szélesebb tájékoztatást nyújt majd a közvélemény számára. A levegőben mért szennyezettségi értékek, levegőminőséggel kapcsolatos elemzések mellett elérhetők lesznek különböző előrejelzések is, például a megyeszékhelyeken várható PM10, ózon és a nitrogén-dioxid értékre vonatkozóan – tartalmazza az összefoglaló.

Fotó: Pelsőczy Csaba
Címkék:
környezetvédelem, mezőgazdaság, agrárgazdaság, gazdaság, fűtés, agrárminisztérium, környezetszennyezés, mezőgazdasági piac, országos levegőterhelés-csökkentési program, „fűts okosan!”,