Támogatási lehetőség mezőgazdasági kisüzemeknek 2,5 milliárd forint összegben

Agro Napló2020. október 7. 14:46

Az adottságaik, valamint ambícióik alapján fejlődőképes, kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását elősegítendő, továbbá a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítése érdekében a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében közzétették a mezőgazdasági kisüzemek támogatására 2,5 milliárd forint keretösszeggel kiírt pályázati felhívást.

A támogatási kérelmet őstermelők, mikro-vállalkozásnak és mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók vagy szociális szövetkezetek nyújthatnak be. A pályázat benyújtásának alapfeltétele annak igazolása, hogy a pályázó a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 3000 euró STÉ (Standard Termelési Érték), de legfeljebb 6000 euró STÉ értékű termelési potenciállal (üzemmérettel) kizárólagosan rendelkezett, vagy ezzel megegyező nettó árbevételt ért el mezőgazdasági termelésből vagy mezőgazdasági termelésből és termékfeldolgozásból.

A támogatást igénylőnek az üzleti tervében vállalnia kell, hogy legkésőbb a támogatói okirat hatálybalépésétől számított negyedik év végére a mezőgazdasági termelő tevékenységből származó üzemmérete meghaladja a 6000 euró STÉ üzemnagyságot, vagy a mezőgazdasági termelésből és feldolgozási tevékenységből származó értékesítés nettó árbevétele meghaladja a 6000 eurót.

Az igényelhető átalánytámogatás összege 15 ezer eurónak megfelelő forintösszeg, amely 5 évre szól, és két részletben folyósítják úgy, hogy a támogatási összeg 75 százalékát az elnyert támogatásról kiállított támogatói okirat megküldésével egyidejűleg fizetik ki a pályázónak. A támogatási összeg fennmaradó 25 százalékát a támogatási időszak végén, az üzleti tervben vállalt kötelezettségek teljesítésekor folyósítható. A nyertes pályázónak a pályázattal elnyert támogatási összeget gazdaságának fejlesztésére kell fordítania úgy, hogy ezáltal az üzleti tervben tett vállalásának, az üzemméret növelésével maradéktalanul eleget tehessen.

A támogatási kérelmek benyújtására ez év november 6-tól szakaszosan, előreláthatólag 2021. december 17-ig vagy a rendelkezésre álló 2,5 milliárd forintos forrás kimerüléséig van lehetőség. A benyújtásra nyitva álló első szakasz ez év november 20-ig tart. Támogatási kérelmet kizárólag az ügyfél-azonosítóval rendelkező támogatást igénylő nyújthat be, a Magyar Államkincstár www.mvh.allamkincstar.gov.hu elektronikus felületén. A részleteket tartalmazó pályázati felhívás és annak mellékletei a www.palyazat.gov.hu oldalon érhetők el – tartalmazza az ismertetés.

Címkék:
vidékfejlesztési program, eu-s pályázat, mezőgazdaság, pályázat, élelmiszer-feldolgozás, mezőgazdasági kisüzem, élelmiszer, agrárgazdaság, támogatás, gazdaság, mezőgazdasági pályázatok, mezőgazdasági piac, mezőgazdasági támogatás,