Továbbra sem kell spájzolni: van és lesz elég élelmiszer

Agro Napló2020. szeptember 25. 14:30

A koronavírus-járvány első hullámakor bizonyította, hogy a magyar élelmiszeripar, mezőgazdaság hosszú távon, folyamatosan képes biztosítani az ország élelmiszer-ellátását; ennek alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakértői hangsúlyozzák: továbbra sem kell aggódni amiatt, hogy hiány lenne az alapvető élelmiszerekből, lesz belőlük elegendő.

A szakemberek leszögezik: az élelmiszer-ellátásban nem lesz fennakadás, a hazai élelmiszerek biztonságosak, az előállítás során szigorúan követik az előírásokat – mutat rá a NAK. A köztestület emlékeztet arra is, hogy tavasszal a lakosság nagy része – feleslegesen – felvásárlásba kezdett; jelenleg szerencsére nincsenek erre utaló jelek. Az agrárkamara tavasszal is felhívta a figyelmet arra, hogy nincs ok pánikszerű felvásárlásokra, ennek alátámasztására „Ne spájzolj!” elnevezéssel kampányt is indított. Így a következő hónapokban a fogyasztók is felismerték, hogy nem volt és nincs ok mértéktelen tartalékolásra az ellátás ugyanis folyamatos.

Magyarország – adottságai révén – nemcsak hogy önellátó élelmiszerből, de egyben jelentős élelmiszer-exportőr is. A járványhelyzetben különös jelentősége van ennek: a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar folyamatosan képes biztosítani a lakosság számára az élelmiszereket, de az ország termelési potenciálja még ennél jóval magasabb szintre is emelhető.

Az élelmiszeripar a harmadik legnagyobb feldolgozóipari ágazat hazánkban, az 5400 aktívan működő élelmiszer-vállalkozás közvetlenül mintegy százezer embert foglalkoztat, a magyar mezőgazdaság által megtermelt alapanyagok 65 százalékát dolgozza fel minőségi élelmiszerekké. Magyarország élelmiszer-termelésénél mindig elsődleges szempont a belső piac ellátása, és csak ezt követően történik meg a felesleg exportja. A hazai kiskereskedelmet tekintve pedig elmondható: a boltok polcain évek óta az élelmiszerek több mint kétharmada hazai áru – emeli ki az összefoglaló. 

Címkék:
mezőgazdaság, élelmiszer, agrárgazdaság, nemzeti agrárgazdasági kamara (nak), gazdaság, mezőgazdasági piac, élelmiszerellátás, vásárlás,