Meg kell védeni a gazdákat a pandémia okozta agrárpiaci válsághelyzetben

Agro Napló2020. szeptember 2. 11:43

A koronavírus-járvány egyértelműen megmutatta, hogy az európai polgárok szemében felértékelődött az élelmezésbiztonság kérdése, de a magyar gazdákra a nehéz helyzetben is lehet számítani, mivel a rendkívüli körülmények között is biztosították a magyar emberek élelmiszerellátását – mondta Nagy István agrárminiszter az uniós mezőgazdasági miniszterek szeptember 1-jei informális ülésén a Koblenzben.

Az Európai Unió soros elnökségét ellátó Németország meghívására az uniós agrárminiszterek a koronavírus-válság mezőgazdaságra gyakorolt hatásainak tanulságait vitatták meg legutóbbi informális ülésükön. A magyar tárcavezető kiemelte: a pandémia kirobbanása óta a korábbinál is fontosabbá vált a lakosság biztonságos élelmiszerrel történő ellátásának igénye. A válság egyik legfőbb tapasztalata, hogy javítani kell az ágazat ellenálló-képességét.

Nagy István szerint ehhez elsősorban a gazdák jövedelembiztonságát kell garantálni, amelyben kulcsszerepet játszanak az uniós területalapú támogatások. A versenyképesség növelésében pedig a vidékfejlesztésen keresztül megvalósuló beruházási támogatások jelentik majd a prioritást. A szállítási láncok átmeneti megszakadása megmutatta, hogy az olcsón nagy tömegben előállítható alapélelmiszer biztosítása mellett a helyi ellátási láncok megőrzése is kiemelt jelentőségű. Ezért a helyi termelés és ellátás fennmaradását a jövőben is biztosítani kell, ami hozzájárul az EU élelmiszerellátásának függetlenségéhez is – hangsúlyozta a tárcavezető, idézi a miniszter a lapunkhoz eljutatott tájékoztatás.

Az EU közös agrárpolitikájára (KAP) vonatkozó tárgyalások az új uniós költségvetés elfogadását követően új szakaszba lépnek a következő hónapokban. Magyarország olyan szabályozás elfogadásában érdekelt, amely a lehető legegyszerűbben teszi lehetővé, hogy a magyar gazdák megkapják az őket megillető uniós támogatásokat – hangsúlyozta Nagy István.  

Címkék:
mezőgazdaság, agrárgazdaság, gazdaság, európai unió, agrárminisztérium, nagy istván, mezőgazdasági piac, mezőgazdasági és halászati tanács,