Elkezdődött a csemegekukorica betakarítása

Agro Napló2020. augusztus 17. 14:04

Jó minőségű, de a vártnál kevesebb lesz idén a csemegekukorica termés, a korai fajtáknál már el is kezdték betakarítást – tette közzé a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapja augusztus közepén az M1 aktuális csatornán elhangzottakra hivatkozva.

A tájékoztatás szerint a hajdúsági gazdák szerint a vetéskor kevés volt a csapadék, később pedig hirtelen esett sok eső, ami nem tett jót a kukoricának. A várható termésmennyiség így is elérheti az országban az 500 ezer tonnát, az előzetes becslések ugyanis ezt jelzik előre.

Magyarországon 30 ezer hektáron termelnek idén csemegekukoricát, több mint harmadát Hajdú-Bihar megyében. Oláh Péter, a NAK Hajdú-Bihar megyei alelnöke azt mondta: a nyár elején még rekordévre, hektáronként mintegy 20 tonna termésre számítottak. A későn és hirtelen esett nagy mennyiségű csapadék miatt most átlagos év lehet az idei. Hektáronként 15 tonna csemegekukoricát tudnak betakarítani a hajdúsági gazdák.

Az elmúlt években 400-500 ezer tonna csemegekukoricát takarítottak be az országban. A termény kétharmadából általában konzerv készül, a többiből gyorsfagyasztott termék. A nyíregyházi üzemben főleg szabolcsi és hajdúsági kukoricát dolgoznak fel. Róka Attila, az EKO Konzervipari Kft. termelési igazgatója azt mondta: az eddig betakarított kukorica jó minőségű, de drágább.

A magyar konzervkukorica többségét főleg Nyugat-Európában adják el, de jut belőle a Közel-Keletre és Japánba is. Az eladott kukorica mennyiségét tekintve Magyarország a második helyen van a világpiacon – tartalmazza az összefoglaló.

Címkék:
növénytermesztés, mezőgazdaság, zöldség, csemegekukorica, szántóföld, betakarítás, szántóföldi növénytermesztés, konzerv,