Az agrártárca 25 milliárdos válságkezelő támogatást készít elő

Agro Napló2020. július 8. 14:44

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplőinek 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programot készített elő az agrártárca – jelentette be az agrárminiszter július elején Újhartyánban egy baromfitelep átadásán.

Nagy István ismertette: a program célja, hogy az élelmiszerellátás biztonságának fenntartása, a termelési kapacitás megerősítése, mintegy 140 ezer munkahely védelme. Az elkülönített keretből az élelmiszeripar nyolc, a baromfi ágazat három milliárd forintot kap – közölte. Hozzáfűzve: ebből az összegből jut még többek között a dísznövény-, a zöldség-, a borágazat, a méhészet és a lótenyésztés szereplőinek is.

Elmondta – tájékoztatott a kormany.hu –, hogy belátható időn belül egy további 100 milliárd forintos fejlesztési programot is indít a tárca, amelyből 50 milliárd forint az állattenyésztési ágazatnak jut majd. Ebben újdonság az, hogy az eddigi maximum 500 millió forintos támogatási keretet 2 milliárd forintra emelik, mert bebizonyosodott hogy egy optimális, az állatjóléti és az ökológiai igényeknek is megfelelő üzem megvalósításához ez a nagyságrend szükséges - mondta Nagy István.

A miniszter örvendetesnek nevezte, hogy az elmúlt években a piaci válságok és járványok ellenére sikerült stabilizálni az állattenyésztést, így a baromfi ágazat helyzetét is. Az újhartyáni Bro-Ker-Bét Kft. most átadott új telepe is egy igazi sikertörténet amely megmutatja a magyar gazdák versenyképességét a nemzetközi piacon.

Temesi István, a cég stratégiai igazgatója, a helyszínen az MTI-nek elmondta: a mostani 2,3 milliárd forintból – ebből 395 millió forint állami támogatással – megvalósult beruházással öt új épületben 14 500 négyzetméternyi területen rendezkedtek be baromfitartásra.

Tevékenységük kiterjed a naposcsibe neveléstől a tenyészbaromfi tartáson és a tenyésztojás termelésen át, a keltetésig.Ismertetése szerint a társaság 100 millió forintos alaptőkével három család összefogásával 1989-ben kezdte a működést, broiler csirke előállítására rendezkedtek be. Ma a harmadik-negyedik legnagyobb ilyen jellegű vállalkozásaként évi 40 millió naposcsibét állítanak elő, részben saját keltetőikben részben bérkeltetésként.

A társaság jegyzett tőkéje 400 millió forint, éves árbevétele 5 milliárd, adózott nyereség tavaly 190 millió forint volt. A tervek szerint a társaság hamarosan egy 600 millió forintos beruházás keretében a keltető kapacitását bővíti majd – mondta a stratégiai igazgató, megjegyezve: a mostani beruházással a meglévő 132 főt foglalkoztató társaság további 15 munkahelyet létesített.

Fotók: Fekete István/AM
Címkék:
állattenyésztés, mezőgazdaság, beruházás, agrárgazdaság, állattartás, baromfi, gazdaság, baromfitelep, agrárminisztérium, nagy istván, gazdasági válság, haszonállat, válaságkezelő támogatás, bro-ker-bét kft.,