Nagy a bizonytalanság a búzatáblák körül

Agro Napló2020. június 19. 15:34

Nagy a bizonytalanság a hazai termelők körében. Ahol „tejes” érésben van a búza, akár örülhetnek is az esőknek, míg ahol már sárgul, ott ez a sok csapadék nem annyira szerencsés a gabonára nézve. 

A sok nedvesség feláztatja a földeket is, így a hagyományosan június végén kezdődő aratás akár heteket csúszik majd. A helyzetet jellemzi, hogy a gabonakereskedők is óvatosabban vannak jelen a piacon és inkább kivárnak – a Concordia Közraktár Zrt. helyzetjelentése.

Medárd napján esett, és ha nem is esik majd 40 napig, de azóta is csapadékos az idő. Emiatt számítani kell a fuzárium megjelenésére, így leginkább azok jártak jól, akik egy hónapon belül gombaölő szerekkel kezelték a termésüket – mutatta be a helyzetet dr. Halmos Gábor, a Concordia Közraktár Zrt. vezérigazgatója.

Kollégáim rendszeresen kint vannak a földeken – tette hozzá a vezető – és arról számolnak be, hogy a felázott szántók miatt az aratás várhatóan több helyen csúszni fog.

A raktárkapacitások iránt is megnövekedett érdeklődést tapasztal a cég. Mivel a tartósan magas euróárfolyam miatt a búza nem nagyon lesz olcsóbb a közeljövőben, sokan úgy érzik, kivárhatják az árak további emelkedését – zárta a szakember.

Címkék:
növénytermesztés, kalászos, búza, mezőgazdaság, szántóföld, gombafertőzés, csapadék, szántóföldi növénytermesztés, concordia közraktár kereskedelmi zrt., gabonakereskedelem, toxin,