A NAV méltányos a vállalkozókkal

Agro Napló2020. március 25. 20:27

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) méltányos a vállalkozókkal, mivel ha a közterhek megfizetése nehézséget okoz, a cégek kérhetik az adóelőleg összegének mérséklését, illetve fizetési halasztást vagy részletfizetést is – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján.

Ez azért fontos információ – tájékoztat a köztestület –, mert több mint 238 ezer vállalkozást érint a negyedéves adóelőleg-fizetés április 20-i határideje. Az agrárkamarai szakértők hozzáteszik, az állam azt reméli: a mostani intézkedések azon túl, hogy átmenetileg megoldják a fizetési nehézségeket, elősegíthetik a munkahelyek megtartását is.

A NAV a beérkezett kérelmeket méltányosan bírálja el. Az előleg összegét a korábbi üzleti év teljesítménye alapján határozzák meg. A cégvezetőknek mindenképp érdemes a mérséklést kérni, ha a koronavírus-járvány annyira csökkentette a cég bevételét, hogy a társasági adó nem éri el az adóévben fizetendő adóelőleg összegét. Az eljárás egyszerűen intézhető az adóhivatal honlapján, az ,,ELOLEGMOD" elnevezésű nyomtatvány letöltése és kitöltése után elektronikus úton történő visszaküldésével. A negyedévente fizetők módosítási határideje április 20., míg a havonta utalók esetében minden hónap 20. napja.

A társaságiadó-előleg mellett az innovációs járulék és az energiaellátók jövedelemadó-előlegének összege is csökkenthető, míg a kisvállalati adó (kiva), illetve a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) szerint adózók pedig halasztási kérelemmel fordulhatnak az adóhatósághoz. A vállalkozások havonta fizetik a munkavállalóik után a szociális hozzájárulási adót (szochót), és az általános forgalmi adót (áfát), ezekre mind kérhető fizetési könnyítés az adóhivataltól. További részletek az agrárkamarai honlapon olvasható.

Címkék:
mezőgazdaság, agrárgazdaság, gazdaság, mezőgazdasági piac, adózás, koronavírus, gazdasági válság, nav, adóelőleg, részletfizetés,