Nagy fejlődési potenciál van a kertészeti ágazatban

Agro Napló2020. március 2. 11:38

A magyar kertészeti ágazatban komoly fejlődési lehetőség rejlik, teljesítőképességének évek óta csak mintegy a 30-40 százalékát éri el, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a stratégiai partner szakmai szervezetekkel közösen – azon dolgozik, hogy a fejlődést hátráltató tényezőket lehetőség szerint megszüntesse, mérsékelje – közölte a köztestület az Agro Naplóval.

Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

A NAK tájékoztatása emlékeztet: kormányzat kiemelten segíti az öntözésfejlesztést, ami jelentősen javíthat az ágazat versenyképességén. Emellett a  kertészeteket is fokozottan sújtja a munkaerőhiány, erre egyebek közt a precíziós gazdálkodás elterjedése lehet a megoldás.

A NAK Kertészeti és Beszállítóipari Osztálya február végén ülésezett, Dunaharasztiban. Ezen az eszmecserén Mártonffy Béla, az osztály elnöke hangsúlyozta: a NAK a stratégiai partner szervezetekkel együttműködve, összehangoltan végzi a tevékenységét, a hazai termelők, élelmiszer-előállítók érdekeinek képviseletét.

Ismertette: az agrárkamara az elmúlt időszakban górcső alá vette a működési és adózási rendszert, és feltárta annak hátulütőit. Ennek alapján pedig kidolgozott egy javaslatot, ami többek közt a „családi mezőgazdasági vállalkozás” működési forma bevezetését célozza. A NAK – a szakmai szereplőkkel egyetértésben – támogatja azt, hogy hosszabb távon csökkenjen a kertészeti termékek áfája, ami jelentős lendületet adhatna az ágazatnak.

A köztestület minden lehetséges eszközzel elő kívánja segíteni az ágazat szereplői technológiai és technikai lemaradásának leküzdését, a precíziós gazdálkodás által nyújtott lehetőségek megismerését, elterjedését, ami a fokozott munkaerőhiányban is előremutató segítség lehet, ahogy a mezőgazdasági közmunkaprogramok ésszerűbb mederbe terelése is.

Az agrárkamara mindemellett közreműködik abban is, hogy a Vidékfejlesztési Program (VP) és a 2020 utáni uniós közös agrárpolitika (KAP) hatékonyan támogassa a kertészeti fejlesztéseket, az üzemfejlesztésekhez pedig minél több forrás legyen elérhető. Ugyanakkor szükséges az öntözés fejlesztése, ami terén nagyon jelentős lépések történnek, és komoly kormányzati figyelmet és forrásokat kap a téma – emelte ki az osztályelnök, aki szerint érdemes lenne a kertészeti tevékenységre igénybe vett mintegy 300 ezer hektár terület gyakorlatilag egészének öntözését megoldani, hogy a globális piacon versenyképes legyen az ágazat. Emellett nagyon fontos a növényvédő-szerek engedélyezésének rugalmasabbá, gyorsabbá tétele, mivel egy-egy újabb kártevő megjelenése hatalmas károkat okozhat.

A NAK Kertészeti és Beszállítóipari Osztályának keretein belül hat alosztály és három munkacsoport működik, ezek tevékenységére, a gyakorló gazdáktól, piaci szereplőktől jövő információkra, felvetésekre alapozva folyik a munka. A hat alosztály: zöldség, gyümölcs, díszkertész, gyógynövény, szőlőtermesztési, biomassza alapú gazdaságok. Egyes részterületekre – alulról kezdeményezve – is alakíthatóak munkacsoportok, jelenleg alma, dinnye és hagyma munkacsoport működik az osztály keretében.

A szakmai munka ezen alosztályokban és munkacsoportokban folyik, akut problémákkal és előremutató ágazati fejlesztésekkel egyaránt foglalkoznak. Az egyes alosztályok kapcsán a mostani osztályülésen néhány mondatban ismertették azok kiemeltebb aktuális feladatait.

Mint elhangzott: a zöldség-gyümölcs ágazatban komoly jelentősége van annak, hogy a termelői szerveződések sikeressé váljanak, és megteremtsék a termelői tulajdonban lévő feldolgozói kapacitásokat. A dísznövény ágazatban hangsúlyos feladat az elindított zöldfelület-gazdálkodási program továbbvitele, amit idén is többek közt egy országos roadshow segít.

A gyógynövény ágazatban elsődleges cél a termesztett gyógynövények arányának növelése a gyűjtöttekhez képest, akár például a kieső szabolcsi dohánytermesztés helyett is. A hazai gyógynövény stratégia elkészítése megtörtént, valamint fejlesztési program is készült. A szőlőtermesztésben növelni kell a kiváló minőségű magyar csemegeszőlő mennyiségét. A szaporítóanyag-felügyelet rendbetétele folyamatban van, ebben az agrárkamara vezető szerepet kíván vállalni. A biomassza alapú gazdaság fontos része a magyar mezőgazdaságnak, elkezdődött a hazai biomassza-vagyon felmérése, ami alapul szolgálhat a – nyugati országokhoz képest lemaradásban lévő, de jelentős potenciállal rendelkező – terület erősítéséhez.

A NAK a francia Interfel zöldség-gyümölcs szakmai szervezettel közösen több éves, a frisszöldség és - gyümölcsfogyasztását ösztönző kampányt folytat, elsősorban a gyerekeket, a családokat célozva meg. Az Európai Unió által támogatott program a jövőben vásárlóvá váló gyerekek figyelmét hívja fel a zöldség- és gyümölcsfogyasztás fontosságára. Emellett a kamara erős kommunikációs tevékenységet végez, az ágazatra irányítva a figyelmet – tartalmazza a köztestületi tájékoztatás.

Címkék:
növénytermesztés, mezőgazdaság, kertészet, gyümölcs, zöldség, nemzeti agrárgazdasági kamara (nak),