Jelentősen emelkedik idén a méhészek és a haszongalamb-tartók támogatása

Agro Napló2020. január 7. 14:30

Jelentős mértékben megemelte a méhészek és a haszongalamb-tartók támogatását az Agrárminisztérium (AM) – közölte a szaktárca az Agro Naplóval.

A tájékoztatás alapján méhcsaládonként ötszázról ezer forintra nő a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető támogatás. A haszongalamb vásárlásához nyújtott támogatásra pedig 2020-ban összesen 100 millió forint a megemelt keretösszeg.

Ebben az évben 700 millió forintra emelkedett a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető, úgynevezett csekély összegű – de minimis – támogatás keretösszege. Így ez a forrás jelentősen hozzájárul a méhészeti tevékenység jövedelmezőségének javításához, a méhtartási kedv fenntartásához.

A méhészek a támogatási kérelmet a korábbiakhoz képest, ebben az évben korábban, 2020. február 1-28. között nyújthatják be a Magyar Államkincstárhoz (MÁK), az erre a célra kialakított elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül. A kérelmeket legkésőbb ez év május 31-ig bírálják el. A méhészek így már a szezon kezdetén hozzájuthatnak az igényelt támogatáshoz.

A haszongalamb vásárlásához – az első támogatási időszak pozitív tapasztalataira tekintettel – 2020-ra jelentősen megemelt keretösszeget, 100 millió forintot különített el az agrártárca. A támogatás mértéke a támogatási időszakban vásárolt haszongalamb ellenértékének 75 százaléka, de legfeljebb 6000 forint haszongalambonként.

Emellett már a legalább 100 darab haszongalambot vásárlók is igényelhetnek támogatást a 2019. október 16. és 2020. április 30. közötti, vagy a 2020. május 1. és 2020. október 15. közötti támogatási időszakokban.

A támogatási kérelmek 2020. május 1-jétől május 15-éig és 2020. október 1-jétől október 15-éig a MÁK által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon, postai úton nyújthatók be.

Mindkét támogatás igénybevételének feltételeiről az érdeklődők a Magyar Államkincstár honlapján találhatnak további információkat – tartalmazza a tájékoztatás.

Címkék:
állattenyésztés, mezőgazdaság, agrártámogatás, pályázat, méhészet, támogatás, állattartás, mezőgazdasági pályázatok, agrárminisztérium, mezőgazdasági támogatás, galamb, haszonállat, méhész, galambászat,