2024. október 22. kedd Elõd

Hét végén indul a vadon élő rókák vakcinázása

Agro Napló
Március 29-én pénteken indul, és április 14-ig tart Magyarországon a rókák tavaszi veszettség elleni vakcinázása – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Idén tavasszal 9 megyében, közel 42 ezer négyzetkilométernyi területen végzi a rókák veszettség elleni vakcinázását az állategészségügyi hatóság. Az immunizációs program költségeihez az Európai Unió 75 százalékos társfinanszírozást biztosít - közölte a hivatal.

Az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított 21 napig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el az illetékes járási főállatorvos. A vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről dobják le, az immunizálás a lakott, sűrűn beépített területeket nem érinti. A kezelt területek térképe és a vakcinázással érintett települések listája a Nébih honlapján olvasható.

A Nébih laboratóriumi vizsgálatai alapján az elmúlt években a rókák mintegy háromnegyede ette meg a kihelyezett csalétkeket a vakcinázott területeken. A rókaimmunizációs programmal napjainkra elvétve fordul elő a betegség Magyarországon; utoljára 2017 márciusában találtak fertőzött állatokat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?