FLÓRA Konzorcium – Kinyílik a kazah kapu a magyar mezőgazdasági export előtt

Agro Napló
Ünnepélyes keretek között kedden délután írta alá a Parlamentben a kazah és a magyar kormányfő a két állam közötti stratégiai partnerségi szándéknyilatkozatot.

Ezen az eseményen került sor szintén - a két ország mezőgazdasági együttműködésének keretein belül - a hazai agrárium fontos szereplője, a FLÓRA Konzorcium és a Kazah Gépgyártók Szövetsége közötti megállapodás aláírására. Magyar részről a konzorcium elnöke, Horváth László, kazah részről a szövetség elnöke, Pshembaev Meiram látta el kézjegyével a dokumentumot.

Jelentős mérföldkövet raktak le a felek a kölcsönös együttműködésben, hiszen a jogi keretek kialakításával kinyílhatnak a kapuk a hazai mezőgazdaság azon szereplői előtt, akik szaktudásukkal, hozzáértésükkel, valamint vállalkozói ismereteikkel és rátermettségükkel partnereivé válhatnak a fejlődő kazah gazdaságnak.

Hosszas előkészítő munka előzte meg a mai napon létrejött szerződést, hiszen a kétoldalú kapcsolatok kialakítása, a kölcsönös bizalom kiépítése, mind-mind hozzájárultak ehhez a sikerhez. A munka dandárja azonban most kezdődik, hiszen a piaci szereplőknek a gyakorlatban kell a stratégiai szövetséget a gazdasági együttműködés konkrétumaira lefordítani, és a kitűzött célokat megvalósítani.   

Forrás: FLÓRA Konzorcium 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Megjött az égi jel, mehet a munka!

Megjött az égi jel, mehet a munka!

Állunk október első dekádjában az ozorai telephelyen, körülöttünk traktorok, kombájn, munkagépek és egy síktároló. Dobos János szemmel láthatóan itt é...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?