860 milliós támogatás halászati beruházásokra

Agro Napló
Az Európai Halászati Alap (EHA), valamint a nemzeti társfinanszírozás keretéből összesen mintegy 860 millió forintos támogatás odaítéléséről döntött a Vidékfejlesztési Minisztérium. Halászati beruházásokra 25 kérelmező kap ebből az összegből.

 

A Vidékfejlesztési Minisztérium irányításával megvalósított, 2007–2013 évekre szóló Halászati Operatív Program a hazai haltermelés és halászat támogatását, fejlesztését célozza az Európai Halászati Alap átlátható, hatékony és szabályos felhasználásával. A program célkitűzései között szerepel az egészséges, megbízható forrásból származó hazai haltermékek előállításának támogatása, az akvakultúra fejlesztése, a lakosság halfogyasztásának növelése, valamint a fogyasztók ellátása jó minőségű haltermékekkel.





A fenntartható, forráshatékony és versenyképes halgazdálkodás elősegítése kiemelt jelentőségű az Európai Unióban. E cél eléréséhez nyújt segítséget az unió által létrehozott Európai Halászati Alap, mely a Halászati Operatív Program keretein belül 34,8 millió euró támogatást biztosít a magyar halászat korszerűsítéséhez és versenyképességének javításához.





A Halászati Operatív Program támogatásaira még április 30-áig benyújtható kérelem az MVH honlapján közzétett nyomtatványokon.



Az eddig támogatott kérelmek listája megtekinthető itt.

 



(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

 

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2026. június 10. 17:01