Kilós ár a tojásokra

Agro Napló
Hatályba lépett az a rendelet, miszerint a jövőben a tojások darabára mellett fel kell tüntetni a tojás kilónkénti árát is. Az új rendelkezés célja a fogyasztók jobb tájékoztatása.

 

A Vidékfejlesztési Minisztérium a Tojástermelők Szövetségének hivatalos megkeresésére, velük együttműködve kezdeményezte a termékek egységárának feltüntetését szabályozó miniszteri rendelet módosítását.



A Nemzetgazdasági Minisztérium módosított rendelete értelmében a tojás Ft/db ára mellett kiegészítő/tájékoztató jelleggel fel kell tüntetni a tojás kilogrammra vetített legmagasabb egységárát is. Az új szabályozás kidolgozásakor figyelembe vették azt a tény, hogy a kisebb méretű – többségükben importból származó – tojások kilogrammban megadott egységára magasabb, mint a nagyobb méretű – elsősorban hazai – tojások ára.



A Ft/kg egységár feltüntetése a vásárlóknak többletinformációt nyújt, ezáltal elősegíti a megalapozott fogyasztói döntéseket.





Az újonnan bevezetett intézkedés nem egyedi megoldás az Európai Unióban. Ezt a gyakorlatot követi például Olaszország, ahol a darabár mellett feltüntetik a tojás árát kg-ban is.



(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
KONFERENCIA
2026. szeptember 8.
Sustainable World 2026
2026. június 9.
Debrecen Economic Forum 2026
2026. június 2.
Portfolio X-Cycling Day
EZT OLVASTAD MÁR?