Az olasz és a francia mezőgazdasági miniszterek kétoldalú tárgyalása

Agro Napló
Luca Zaia, olasz agrár-, élelmezés és erdészetpolitikai miniszter valamint francia kollégája Bruno Le Maire kétoldalú tárgyalásokat tartottak 2009 szeptember 23-án Rómában.

 

Mindkét fél nagy megelégedéssel nyugtázta a két ország közti jó kapcsolatokat, az őket összekötő közös érdekeket. Mind ketten hangsúlyozták, hogy együtt kell haladniuk a mezőgazdasági válságból történő kivezetését célzó európai reformok útján.



A találkozó a tejszektorról szóló közös nyilatkozattal zárult, mely kettő, mindkét fél által elfogadott, intézkedést szorgalmaz. Az első azt kéri, hogy ne emeljék a tejpor és a vaj intervenciós árát. A második pedig, az Olaszország által már régóta kért, a sajtok magánraktározásának támogatását sürgeti.



Luca Zaia a találkozó után elmondta, hogy a tejszektorra vonatkozó közösségi szabályok revízióját már nem csak egy maroknyi ország, hanem a nagytöbbséget képviselő, összesen húsz ország kéri, akik ebben a nehéz helyzetben a gazdák mellett sorakoztak fel. Az aláírt dokumentum, és ami abból majd következik, a közös agrárpolitikának is új lendületet fog adni, mondta az olasz miniszter.



A két miniszter aláírt egy levelet, melyet Mariann Fischer Boel mezőgazdasági biztosnak küldtek meg, melyben ismételten kinyilvánítják, hogy Olaszország és Franciaország támogatják azt az elvet, hogy a nemzeti kompenzáció összegét nem szabad megváltoztatni.



Zaia hangsúlyozta: „Az európai tejtermelő gazdaságok 80%-ában kevesebb mint 20 tehenet tartanak. Romániában több mint 1 millió olyan gazda van, akiknek csak 1 tehene van, és ez Lengyelországban sem sokkal jobb. Egyértelmű, hogy az ilyen gazdaságoknak el kell tűnniük. Át kell gondolni, hogy ezeket hogyan lehet a piacról kivezetni, és milyen új piaci szabályokat kell alkotni.”.



Le Maire megerősítette kollégája szavait és újra elmondta menyire fontos a gazdálkodók érdekében való összefogás.



Csatolt dokumentumok:

Olasz-francia közös nyilatkozat (PDF)



Dr Hamar Balázs

 

Forrás: www.fvm.hu

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?