Feketelistára került ez a csirkehús: sok ország teljesen kitiltotta

agrarszektor.hu2026. április 28. 19:31

A madárinfluenza évről évre visszatérő fenyegetést jelent a hazai baromfiállományra. Bár a vírus emberre való átterjedésének esélye Magyarországon minimális, a kórokozó végleges eltűnésére a globális jelenléte miatt nem számíthatunk. Az idei járványhelyzet a tavalyinál jóval kedvezőbb. A védekezés, különösen az állatok zárt tartása és a higiéniai szabályok szigorú betartása azonban továbbra is elengedhetetlen az agrárium számára - írta meg a Sokszínű Vidék.

A 2006 környékén felbukkant H5N1 vírustörzs 2010 óta szinte minden évben megjelenik hazánkban. Ehhez az állattartóknak és a hatóságoknak is tartósan alkalmazkodniuk kellett. Bár Ázsiában már volt példa emberi megbetegedésre, Európában az eltérő állattartási gyakorlatok és húsfogyasztási szokások miatt ennek elhanyagolható az esélye. Nemes Imre országos főállatorvos, a Nébih elnöke szerint a hatóságok szigorú fellépése garantálja a baromfitermékek biztonságos fogyasztását. Emellett fontos tényező, hogy a hazai gasztronómiában a baromfihús alapos hőkezelés után kerül az asztalra, ami biztosan elpusztítja a vírust.

A tavalyi, rendkívül súlyos járványidőszakhoz képest az idei helyzet sokkal kedvezőbb. Akkor mintegy 200 telepen több mint négymillió baromfit kellett leölni. Eddig 16 telepet érintett a fertőzés, ami nagyságrendileg 150 ezer állat leölését tette szükségessé. A javulás részben annak köszönhető, hogy a vadon élő madarak vonulási útvonala idén nyugatabbra, a spanyol, francia és német területek felé tolódott. Ennek ellenére a vírust már 64 elhullott vadmadárból mutatták ki hazánkban. A legmagasabb arányban az idén különösen érzékenynek bizonyuló hattyúk voltak érintettek.

Bár a betegség megelőzésére már léteznek engedélyezett vakcinák, az állományok vakcinázása összetett probléma. A készítmények nem gátolják meg magát a fertőződést, csupán a klinikai tüneteket enyhítik. Emellett komoly gazdasági hátrányt is jelenthetnek a kereskedelemben. Több kulcsfontosságú partnerország, például Japán és Izrael ugyanis nem vásárol baromfiterméket olyan területről, ahol alkalmazzák a vakcinát. A több tízezer madár egyenkénti beoltása ráadásul hatalmas logisztikai terhet ró az állattartókra. A Nébih mindazonáltal már dolgozik egy biztonságos és nyomon követhető vakcinázási protokoll kidolgozásán.

A vírus a legnagyobb koncentrációban a madarak ürülékében van jelen, így a védekezés leghatékonyabb módja a megelőzés. A kiemelten veszélyeztetett területeken, mint Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegyében, a vadmadarak fő vonulási szezonjában kötelező a baromfik zárt tartása. Ez az időszak október elsejétől március végéig tart. A járványvédelmi és biológiai biztonsági szabályok betartása a kisebb, háztáji állattartók számára is elengedhetetlen. A legfontosabb higiéniai alapelvek közé tartozik az ólakba történő belépéskor a váltócipő használata, valamint az idegenek kitiltása az állatok mellől. Szintén elengedhetetlen a takarmány és az ivóvíz elzárása vagy madárhálóval történő védelme, hogy a vadon élő madarak ne férhessenek hozzá. A legnagyobb biztonságot az adja, ha az állatokat a vonulási időszakban folyamatosan zárt helyen tartják.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
baromfi, élelmiszerbiztonság, járvány, madárinfluenza, nébih, korlátozás, állategészségügy, csirkehús, vakcinázás, vakcina, zárt-tartás, baromfiágazat, járványvédelem, vadmadárvonulás, behozatali-tilalom, vadmadár,