Sokkoló: újabb emberi áldozatot szedett a madárinfluenza

agrarszektor.hu2024. március 28. 09:01

Madárinfluenza végzett egy fiatal diákkal Vietnámban. Bár a vírus elsősorban a házi- és a vadmadarakra veszélyes, de az emlősöket is megfertőzheti, és bizonyos esetekben az embert is. Vietnamban 2003 óta már több mint hatvan ember halt meg madárinfluenzában.

A madárinfluenza H5N1-es vírustörzse végzett egy fiatal diákkal Vietnámban. A 21 éves férfinél március 11-én kezdtek el tünetek mutatkozni, köztük láz és köhögés, egy héttel később tüdőgyulladás gyanújával kórházba szállították. A madárinfluenzát március 20-án állapították meg nála, állapota ekkora már olya súlyos volt, hogy három nappal később meg is halt - írta meg a 24.hu a Live Science értesülései alapján.

A vietnámi hatóságok az eset vizsgálata során megállapították, hogy az egyetemista február elején vadmadarakat csapdázott. A szakértők szerint ugyanakkor nem jelenthető ki, hogy emiatt betegedett volna meg, ugyanis a térségben nem figyeltek meg beteg madarakat.

A H5N1 a madárinfluenza egyik kórokozója, amely az elmúlt évben házi és vadmadarak, valamint emlősök tömegeinek okozta pusztulását. A vírus esetenként embereket is megfertőzhet, Vietnámban 2003 óta 128 ilyen eset történt, amelyből 65 végződött a beteg halálával. A H5N1-et eddig több mint 50 emlősben mutatták ki, köztük rókákban, fókákban, jegesmedvékben és nemrég a világon először szarvasmarhában is.

Címkék:
vietnám, fertőzés, madárinfluenza, vírus, egészségügy, megbetegedés, halálozás, állatbetegség, vadmadár, h5n1,