Ez lehet a siker titka a földeken: erről minden gazdának tudnia kell

Ez lehet a siker titka a földeken: erről minden gazdának tudnia kell

agrarszektor.hu
„A TALAJ ÉLETE - amit egy szelvény el tud mondani magáról" címmel a Magyar Talajtani Társaság (MTT) országos figyelemfelkeltő kampánynapot tartott, mely kezdeményezéshez országszerte 46 helyszín csatlakozott, köztük a Kukorica Kör Egyesület is saját Tarnabodon található szelvénnyel és lelkes diákok közreműködésével. Az MTT kiemelt célja a programmal, hogy élményszerű módon, szakemberektől kapjanak laikusok, érdeklődők olyan információt a talajról, ami ráirányítja a figyelmet annak fontosságára, a talaj minőségének megőrzésére.

A kampánynap során az MTT talajtanos szakemberei a kampányba bekapcsolódó helyszíneken talajszelvényt tártak fel, és azokat mindenhol az országban délelőtt 10 órától mutatták be közérthetően az érdeklődőknek. A Kukorica Kör Egyesület is csatlakozott a kezdeményezéshez, és saját talajszelvénnyel kapcsolódott be a programba be Tarnabodon. Az Egyesület nem először fordul meg a heves megyei faluban, hiszen két évvel ezelőtt a Demorfarm programban a hátrányos helyzetű település lakóinak bevonásával 1 hektáros területen kukorica került elvetésre. A résztvevő lakosok, számára tanulási lehetőséget és egyben a továbbiakban akár megélhetési lehetőséget is adhatott a területen a megszerzett tudás, hiszen a jövőben már saját maguk is képesek lehetnek kukoricát termeszteni akár a közösségük számára, akár értékesítés céljából is - olvasható az Egyesület közleményében. 

EZ IS ÉRDEKELHET

A Kukorica Kör talajszelvényénél szakértőként Prof. Dr. Dobos Endre, a Miskolci Egyetem Földrajz - Geoinformatikai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára és a Magyar Talajtani Társaság elnöke volt jelen, és mutatta be a tarnabodi szelvényt. A helyszínen a jelenlévőknek lehetőségük nyílt a talajtani szakértőtől kérdezni, és tovább szélesíteni tudásukat, ismeretüket. Körösi Katalin, az Egyesület szakmai vezetője szerint a megfelelő talajszerkezet, a humuszképződés elősegítése, a tápanyagok felvehető formába kerülése és a célszerű talajhasználati rendszer mind hozzájárul ahhoz, hogy a vetőmagokban lévő genetikai terméspotenciál a lehető legnagyobb mértékben ki tudjon fejeződni, ami a gazdálkodás működőképességének egyik alapja is. A szakember szerint elengedhetetlen, hogy a gazdálkodó jól ismerje a területén lévő különböző talajokat, azoknak típusát, állapotát és képes legyen megfelelően beavatkozni, vagy épp be nem avatkozni, ha az szükséges, amihez viszont elengedhetetlen feltétel, hogy jól ismerjük a mezőgazdaság alapkövét, a talajt.

A szakmai programon a településen működő Máltai iskola diákjai is részt vettek, így személyes tapasztalatokat szerezhettek a saját környezetük talajairól: egy mini talajszelvény kiásása után a Glia Kft. tarnabodi laborjában mérték fel a talaj szerkezetét, a termékeny réteg vastagságát, kémhatását, és az esetleges mésztartalmát. Emellett lehetőségük nyílt a talajban élő állatok felfedezésére is, ami tovább gazdagítja a kutatás eredményeit, élményét. Tarnabodon természetes, hogy a diákok nemcsak a tanterem falai között, hanem a környezetükben is részesei lehetnek a gyakorlati élményeknek a Máltai iskola által elindított #helyiérték program keretében. A rendezvénynek Tarnabod 2.0, a Jövőgyár adott helyet. „A TALAJ ÉLETE” kampányhoz az Egyesület egyik alapítótagja, az AGRO.bio Hungary Kft. is csatlakozott Soltvadkerten, ahol a talaj szelvény elemzése mellett a résztvevők az azon a talajon termett szőlőből készült, a 2023-as év legjobb fehér borának kóstolására is lehetőség nyíl

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?