2024. május 27. hétfő Hella

Fordulat jöhet a magyar mezőgazdaságban? Ebben bízik most sok gazda

agrarszektor.hu
Bizakodó hangulat jellemzi a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart az Európai Unió Vidékfejlesztési Programjának indulásával - derül ki az MBH Bank hazai agrárvállalkozások helyzetét vizsgáló közvélemény-kutatásából. A gazdák 43 százaléka, a hitelintézet ügyfeleinek ennél nagyobb része, 47 százaléka tervezi, hogy az elkövetkező fél évben indulni fog a hamarosan megnyíló pályázatokon. A cégek egyharmada emellett a régi gépek, járművek, berendezések cseréjét is tervbe vette, és hasonló arányban vannak azok, akik új, lehetőség szerint olcsóbb beszállítókat keresnének. Elbocsátásra, a bérek csökkentésére nem készülnek az agrárvállalkozások, sokkal inkább a növekedésben bíznak.

Az MBH Bank országszerte csaknem 500 cég megkérdezésével készült reprezentatív felmérése szerint a legfontosabb tervek között szerepel még az államilag támogatott hitelek felvétele, az energiahatékonysági, valamint az automatizációt és a digitalizációt növelő beruházások. Ezeket a megkérdezettek 24, 23, illetve 16 százaléka tervezi a közeljövőben. Egy-egy új termék, szolgáltatás kifejlesztése viszont kisebb arányban szerepel a tervek között, a válaszadók 14 százaléka készül erre.

EZ IS ÉRDEKELHET

Arra számítunk, hogy az elmúlt évek nehézségei után 2025-ben már érdemben bővülhet az agrár- és élelmiszeripar hitelállománya. Hamarosan megnyílnak a Közös Agrárpolitika 2023-2027-es időszakának régóta várt vidékfejlesztési beruházási pályázatai, ezek révén összesen 1500 milliárd forint támogatás érkezik az ágazatba. Komoly beruházási ciklus indulhat el. A pályázatok felhasználásában azok lesznek jó helyzetben, akik költséggazdálkodásukban okszerűen tudnak gondolkodni, és csökkenteni tudják önköltségeiket, akiknek stabilak a szállítói-vevői kapcsolataik, és akik már a tervezés szakaszában bevonják bankjukat

- mondta Hollósi Dávid, a hitelintézet Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója. Hozzátette, az MBH Bank továbbra is komoly lehetőséget lát a magyar agrárium fejlődésében. A fejlődéshez ugyanakkor haladni kell a trendekkel, a minőség felé kell mozdulni a termelési színvonalban.

Az árak növekedése és a gazdasági környezet a legfőbb kihívások között

A kutatás lényeges adatokat közölt az agrárcégek mindennapi kihívásairól is. A megkérdezettek számára a legfőbb nehézségek elsősorban a költségnövekedéssel kapcsolatosak: 87 százaléknak jelentenek gondot az alapanyagárak, 82 százaléknak az energiaárak emelkedése, ezt követi 76 százalékkal a gazdasági környezet. Az összes cég legalább háromnegyede megjelölte ezeket kihívásként, és legfontosabb nehézségként is ezt a hármat nevezték meg az agrárvállalkozások 25, 18, illetve 20 százalékos aránnyal. Jelentős kihívás még a munkaerőhiány is, ami bár kevesebb cégnek okoz gondot, de amelyeknek igen, ott magas arányban ezt jelölték meg fő nehézségként a válaszadók.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az agrárvállalatok mindezek mellett folyamatosan lépéseket tettek az infláció hatásainak ellensúlyozására. A működési költségek csökkentését 48 százalék, a termelési hatékonyság növelését 34 százalék nevezte meg ennek eszközeként. Ez utóbbi törekvés az MBH Bank ügyfélkörében különösen magas arányban jelent meg, 42 százalékukra jellemző. Új piacok és üzleti területek bevonásával körülbelül az agrárcégek negyede (26%) próbálkozott, illetve majdnem minden második cég próbált - változatlan (21%), illetve magasabb árak mellett (21%) - szélesebb ügyfélkör számára értékesíteni. A munkavállalók számára minden ötödik cég biztosított béremelést az inflációs hatások ellensúlyozásaként.

A folyószámlahitel és az Agrár Széchenyi Kártya a legnépszerűbb termékek

A kutatás azt is vizsgálta, hogy az agrárcégek körében melyek jelenleg a legnépszerűbb hiteltermékek. A válaszok alapján a folyószámlahitel végzett az élen 23 százalékkal, ezt követi az Agrár Széchenyi Kártya 21 százalékkal. Az MBH Bank ügyfélkörében ugyanakkor a folyószámlahitellel rendelkezőknél (23%) is többen birtokolnak Agrár Széchenyi Kártyát (35%). Földvásárlási- és beruházási hitelt is az MBH Bank ügyfelei használnak a legtöbben a piaci résztvevők közül. A vállalkozások banki csatornahasználati szokásait vizsgálva pedig kiderült: a legtöbben (73%) az online bankolást részesítik előnyben, míg a vállalkozások több mint fele (53%) inkább a fióki kiszolgálást választja. Az MBH Bank agrárügyfelei körében szintén ezek a legnépszerűbb ügyintézési formák.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az MBH Bank az egyik legismertebb agrárpiaci szereplő

A felmérés szerint az MBH Bank az egyik legismertebb agrárpiaci szereplő: 77 százalékot ért el a spontán márkaismertsége a megkérdezettek körében. Az MBH Banknak emellett domináns a szerepe az ügyfélkör tekintetében is: 54 százalék nyilatkozott úgy, hogy ügyfele a banknak, a megkérdezett agrárvállalkozások 45 százalékának pedig az MBH Bank a fő bankja.

Az MBH Banknál régóta missziónk a kistermelők finanszírozása, emellett azonban egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a teljes ágazat kiszolgálására, és még nagyobb fókuszt helyezünk a nagyobb ügyfelek kiszolgálására. Stratégiai jelentőségű ágazatról van szó, amelynek kulcsfontosságú a hatékony finanszírozása. Ehhez egyre nagyobb szükség van a még magasabb szintű pénzügyi megoldásokra, a minél szélesebb körű szolgáltatásokra. A mi célunk elősegíteni, hogy az a fejlődés, amelyre az ágazatnak szüksége van, üzletileg is eredményes legyen a vállalkozások számára

- mondta Sánta József, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának kis-, közép- és nagyüzemekért felelős igazgatója.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?