2024. május 9. csütörtök Gergely

Megvan a terv: így segítené Magyarország a mongol mezőgazdaságot

agrarszektor.hu
A mezőgazdasági és élelmiszeripari kapcsolatok szorosabbra fűzéséről írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot Nagy István tárcavezető, aki szerdán, az Agrárminisztériumban egyeztetett Javkhlan Bolddal, Mongólia pénzügyminiszterével.

A miniszter a találkozón arról beszélt, hogy az agrárium az egyik pillére a mongol gazdaságnak. A szélsőséges hideg miatt azonban sajnos hatalmas károkat szenved el az ágazat, ebben a rendkívüli helyzetben azonban hazánk kész segítséget nyújtani a közép-ázsiai országnak. Nagy István arra emlékeztetett, hogy tavalyelőtt a magyar mezőgazdaságnak is történelmi aszállyal kellett megküzdenie - írja közleményében az Agrárminisztérium.

Kifejtette, Mongólia mezőgazdasága komoly fejlődésen megy keresztül, melynek egyik állomása, hogy a nomád állattenyésztés felől más irányba is nyitnak. Éppen ezért is fontos a tapasztalatcsere, illetve a tudományos és oktatási együttműködések további erősítése a két ország között. A magyar cégek és vállalatok, valamint az oktatási intézmények készek átadni a tapasztalataikat a mongol partnereiknek. Az agrártechnológiák, a baromfi ágazat vagy a vetőmag előállítás területén fontos együttműködések jöhetnek létre a két ország között - fűzte hozzá.

A találkozó keretében együttműködési szándéknyilatkozat aláírására is sor került. A partnerségi megállapodás többek között kiterjed a mezőgazdasági gépek korszerűsítésére, az állatgenetikai erőforrások megőrzésére, öntözésfejlesztési, valamint erdészeti kérdésekre is. A megbeszélésen Javkhlan Bold pénzügyminiszter hivatalos látogatásra hívta Nagy István tárcavezetőt Mongóliába.

Címlapkép forrása: Pelsőczy Csaba

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?