Itt a fordulat: évek óta húzódó pert vesztett el Bige László

agrarszektor.hu
Pont került egy óta húzódó per végére: a Forbes nyert Bige László ellen. A milliárdos a 2021-es „50 leggazdagabb magyar” listája miatt perelte be a lapot.

Egy több éve tartó peres eljárás zárult le a napokban. Bige Lászlónak, a Nitrogénművek csoport vezetőjének ugyanis nem tetszett az, ahogy a Forbes a 2021-es „50 leggazdagabb magyar” listájához kiszámolta a vagyonát - írta meg a HVG.hu. A milliárdos be is perelte a lapot, de a Kúriáig is eljutó ügyben végül nem ő nyert.

A Forbes szerint Bige László többek között a lista összeállításához használt módszertan pontosságát; a számításba bevont cégek körét; a számítás alapjául szolgáló üzleti év adatainak „frissességét” és a végső becslés pontosságát is megkérdőjelezte, ezen kívül kifogásolta a személyes adatainak használatát is. Az ügy az első- és másodfok után eljutott a Kúriáig, ami azt a döntést hozta, hogy az eljárást meg kell ismételni.

A megismételt eljárás tavaly indult, és bár az elsőfokú bíróság még Bige Lászlónak adott igazat, ezt az ítéletet január közepén megváltoztatta a másodfokú bíróság. A friss és jogerős ítélet szerint a Forbes módszertana megállta a helyét, és a lap nem sértette meg az érintett milliárdos személyes adatainak védelméhez fűződő jogát. Az ügyben a Forbes kiadóját a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvédjei, Hüttl Tivadar és Pető Márk képviselték.

Címlapkép forrása: Balázs Attila MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?