2024. június 25. kedd Vilmos
Fontos kérdést válaszolt meg Bige: kiderült, mi a helyzet most műtrágyafronton

Fontos kérdést válaszolt meg Bige: kiderült, mi a helyzet most műtrágyafronton

agrarszektor.hu
A tavalyi év a műtrágyapiacot is elképesztő módon felforgatta, és elmondható, hogy nem jártak rosszul azok akik a műtrágyavásárlás terén a kivárásra játszottak. Egyúttal az sem esélytelen, hogy a jelenlegi kivárókat is érheti még kellemetlen meglepetés. Kérdés, hogy vajon idén is lehet-e ellátási zavar akkor, ha a kiváró gazdák egyszerre döntenek úgy, hogy vásárolnak - ez az alábbi cikkből kiderül.

Bige Dávid, a Nitrogénművek Zrt. kereskedelmi igazgatója a Portfolio-nak elmondta, hogy 2023 első negyedévét egyelőre mindenképpen az árak mérséklődése jellemzi műtrágyaoldalról. Az európai földgázárak már tavaly elkezdődött mérséklődése, és ennek következtében a műtrágya előállítási árának csökkenése miatt a kontinenst uraló vásárlási kedv jelentősen visszaesett mind viszonteladói, mind pedig végfelhasználói, vagyis termelői részről a további árcsökkenésre számítva ugyanis kivárás a jellemző magatartás most. Ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy továbbra is egy rendkívül volatilis piacról beszélünk. Bármikor megfordulhat a mostani piaci irány és átválthat egy emelkedő piaci trendbe, ahogyan az megtörtént tavaly februárban, reagálva a gyorsan változó geopolitikai szituációra.

EZ IS ÉRDEKELHET

Jelenthet a beáramló import tartós piacvesztést az európai gyártóknak?

Bige Dávid a kérdésre válaszolva kifejtette, tény, hogy nagyon jelentős mennyiségű nitrogén típusú műtrágya érkezett az európai kontinensre a világpiacról - ez pedig a rendkívül magas regionális áraknak, mivel a tavalyi energiaválság epicentruma Európa volt. Ugyanakkor ki kell emelni, míg nitrogén típusú műtrágya ugyan érkezett, a kontinens számára nem megfelelő, karbamid műtrágya jött be jelentős mennyiségben, amiből a termelők vásároltak is a tavalyi időszakban.

Mi a helyzet a minőséggel?

Már többször felmerült az, hogy az import minősége nem megfelelő, bizonyos tényezők miatt nem a megszokott hatást várhatják a gazdák. De vajon jogosak a minőségi kifogások az Európán kívüli beszállítókkal kapcsolatban? A már említett karbamid műtrágyán kívül érkezett az Európai Unió területére pétisó típusú műtrágya is, unión kívüli gyárakból. Elsősorban török és ukrán pétisó érhető el a magyar piacon számottevőbb mértékben, ami nem uniós eredetű.Viszont mind a két esetben elmondható, hogy jelentős minőségbeli különbség tapasztalható egy unióban gyártott, modern műtrágya és egy harmadik országból érkező termék között.

Itt gondolok akár a felületkezelő anyagok hiányára, akár a szemcsék szilárdságára, a csomagolás minőségére, a termék hőtűrő képességére, és a sorban a legfontosabbra: a hatóanyag pontos mértékére. Több olyan műtrágya is elérhető ma Magyarországon harmadik országból, amiben nem pontos hatóanyag tartalom található, ez a mai magas költségek tekintetében jelentős árkülönbségeket jelent. Ilyen tekintetben a termelőknek nagyon óvatosaknak és megfontoltaknak kell lenniük

- fogalmazott Bige Dávid.

EZ IS ÉRDEKELHET

Növelni kell a hozamokat

A gazdaságok hatékonyságának növekedése elengedhetetlen az életben maradáshoz, ez nem vitás. Ez azt jelenti elsősorban, hogy a gazdaságoknak minél több terményt kell termelniük egy hektárra vetítve, hogy a fajlagos költségek nagyobb volumenre osztódjanak el - tehát növelni kell a hozamokat. A jó minőségű és pontos mennyiségű műtrágya-felhasználás az eredményes gazdálkodás allappillére. Így hát azok a termelők, akik a műtrágya kijuttatását visszafogják, veszélybe sodorják a terméshozamukat.

Van, aki kivár, van, aki nem

Jelenleg két csoportra lehet osztani a gazdálkodókat: vannak, akik biztosra mentek, és már tavaly megvették a műtrágyát, és vannak olyanok is, akik az utolsó pillanatig kivárnak, bízva a kedvezőbb árakban.

Ugyanakkor, ha részletesebben megvizsgáljuk a piacot, az látható: aki megvette tavaly magasabb árszinten a műtrágyáját, és lefedezte terményértékesítéssel a beruházást az akkor aktuális terményárakon, az jobban járt, mint aki kivárásra játszott. Mindazonáltal elmondható a magyar mezőgazdaságról, hogy sokkal spekulatívabb, mint a német vagy osztrák agrárium, ahol minden döntés előtt jelentős kockázatelemzés megy végbe.

EZ IS ÉRDEKELHET

Lehetnek ellátási problémák?

A Nitrogénművek Zrt. kereskedelmi igazgatója kifejtette, hogy a szűk időablak miatt előfordulhat olyan eset, hogy amikor jelentős mennyiségű termelő egyszerre szeretné megvenni a műtrágyáját és promot szállításra van szükség, akkor az elérhető logisztikai kapacitás nem lesz elegendő az országban - erre pedig a termelőknek és kereskedőknek egyaránt fel kell készülniük. A műtrágyaárakkal kapcsolatban pedig elmondta, hogy:

a nitrogén műtrágyák értékesítési ára 2013-tól évről-évre csökkent, egészen az energiaárak emelkedéséig, azaz 2021 őszéig. Véleményem szerint belátható időn belül a 2021 előtt tapasztalt szintekre nem fog visszatérni a műtrágyák árszintje. Ugyanakkor az, hogy milyen áron fog beállni az új piaci árszint, egyelőre még nem látható. 

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?