2024. október 22. kedd Elõd
Falánk kártevők lepték el a Balatont: mindent elpusztítanak, amit látnak

Falánk kártevők lepték el a Balatont: mindent elpusztítanak, amit látnak

agrarszektor.hu
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a balatoni horgászok segítségét kéri, ugyanis szeretnék feltérképezni a tó fekete törpeharcsa állományát.

Felmérést készít a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a tóban élő fekete törpeharcsa állomány nagyságát illetően. Az intézet az állomány méretének megismeréséhez a balatoni horgászoktól is segítséget kért - írta meg az Időkép.hu. Mint ismeretes, a fekete törpeharcsa eredetileg Észak-Amerika középső és keleti részén fordult elő, Európába a törpeharcsával együtt került be. 1980-ban érkezett meg Olaszországból a dinnyési tógazdaságba és 1981-ben Szarvason növekedési kísérleteket végeztek vele, ám a hal megszökött a telepről és kikerült a természetes vizekbe. Ezt követően gyorsan elterjedt a folyók lassúbb szakaszain, valamint több hazai tóban is előfordul önfenntartó állománya. 

A fekete törpeharcsa mindenevő falánk hal: gyakorlatilag mindent felfal, ami számára ehető a magoktól és rovaroktól kezdve a döglött vagy élő halakig, rákokig, illetve a többi hal ikráját is. Rendkívül szívós, jól tolerálja az alacsony oxigénszintet, és a jelentősebb hőmérsékleti ingadozásokat is., gyorsan szaporodik, ezért is kellene megfékezni a jelenlétét a tóban. A kutatóintézet kérdőívét ezen a linken lehet elérni.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?