Lázár János nem hárít: ismét hadat üzent a kiskereskedelmi multiknak

agrarszektor.hu2021. november 16. 09:45

Überelni kell a külföldi kiskereskedelmi láncokat, diszkontokat, abcúg multik, vivát magyarok! - véli Lázár János, a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos. A politikus szerint emberi ésszel nem fogható fel, hogy mi a jó az élelmiszerimportban Magyarországnak, miközben rendelkezésére áll a termőföld és az édesvíz, amellyel az ország képes lenne a hazai lakosság ellátásához szükséges, megfelelő mennyiségű élelmiszer termelésére. Lázár János szerint a kiskereskedelmi adóval szembeni megfutamodás súlyos hiba volt Magyarország részéről, és úgy véli, sokkal határozottabban kellene előre menniük a hazai szereplőknek a napi fogyasztási cikkek és élelmiszerek kiskereskedelmében.

Lázár János közelmúltbeli nyilatkozataiban többször kiemelte, hogy a hazai élelmiszergazdaságban önellátásra kell törekedni, de ez a meghatározó élelmiszerekből már eddig is megvalósult. A kormánybiztos a Portfolio-nak adott interjújában kifejtette, hogy a koronavírus-járvány és az energiaválság alatt is szembesült Magyarország azzal, hogy bármikor veszélybe kerülhet az ország ellátása. Emiatt fontos a függetlenségre való törekvés. Ezt három területen lehet elérni: az egyik az energetika, a másik a pénzügyi szektor, a harmadik pedig a tágan értelmezett élelmiszeripar - jelentette ki a politikus, aki szerint másképp fogalmazva, ma az ember függetlenségét három dolog határozza meg: kitől vesz föl hitelt, kitől vásárolja az energiát és az élelmiszert napi szinten. A koronavírus-járvány felborítja a világ megszokott működését, veszélyezteti az áruk kereskedelmét és a szabadpiac mozgását.

Fontos, hogy 21. század első évtizedében az önrendelkezés mellett az önellátását is visszaszerezze Magyarország, ahol jelenleg mintegy tízmillió ember számára kell megfelelő élelmiszert előállítani. Ehhez nagy volumenben jó minőségű alapanyag-termelésre van szükség, például a sertéshús és tejtermelés területén önellátónak kell lennünk, erre ma az ország nem képes, egyedül a csirkehús terén szereztük vissza a szuverenitásunkat

- mutatott rá Lázár János.

A kormánybiztos magát importellenesként határozta meg, és amellett érvelt, hogy akár állami beavatkozással, magyar feldolgozás legyen a hazai minőségi alapanyag-termelésből, a magyar állam - akár a kiskereskedelem jogszabályi környezetét alakítva - tegyen egy egységes lánc létrejöttéért. Magyar termelő, magyar felvásárló, magyar feldolgozó, magyar nagy- és kiskereskedő egy vertikumban - ez a célkitűzés. Abcúg a kiskereskedelmi láncokkal, diszkontokkal és vivát a hazai élelmiszerláncoknak. Az EU-tagság a patrióta gazdaságpolitika lehetőségét nem megszüntette, csak szűkítette. Bőven van még tere a hazai szereplők támogatásának.

A politikus arra a kérdésre, hogy eljutott-e a helyzet már olyan pontra, mint amilyen az építőiparban volt tapasztalható, kifejtette, hogy az élelmiszeripar esetében más a helyzet. Itt ugyanis a magyarok az alapanyagot viszik ki, amely hozzáadott termék formájában érkezik vissza az országba, így a profit nagyobbik része külföldön képződik: a magyarok munkájából idegenek haszna lesz. Lázár János elismerte, hogy importról nem lehet egyik pillanatról a másikra lemondani: a magyar lakosság ellátása az alapvető élelmiszerekkel behozatal nélkül ma lehetetlen volna, egyes tejtermékek, feldolgozott tejtermékek, hústermékek például kifejezetten importból érkeznek. A kormánybiztos ismét kiemelte, hogy a csirkehús feldolgozás pozitív példaként említhető, ott a Master Good csoport piaci integrációjának köszönhetően a magyarok újra képesek az önellátásra, sőt exportra is tudnak szállítani. Ezzel szemben a sertéshúst importálni kell és a feldolgozott tejtermékekben is az import dominál.

Egy ilyen adottságú és ilyen minőségű termőfölddel, illetve édesvízzel rendelkező országtól, mint Magyarország elvárható volna, hogy saját magát lássa el élelmiszerrel, és ezzel biztosítsa a vidéki lakosság megélhetését is. Itt a föld és a víz a kezünkben, itt van a szaktudás és a hagyomány mi mégis élelmiszert importálunk. Emberi ésszel föl nem fogható, hogy mi a jó nekünk a mai importfüggésben

- állította Lázár János.

Már egy jó ideje fókuszban van a hazai termékek fogyasztásának népszerűsítése. Mintegy két hete jelentette be az Aldi, hogy kizárólag csak magyar frisshúst értékesít majd, a kezdeményezés mögé beállt az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) is. Lázár János szerint azonban naivság ezt teljesen elhinni, és pontosan meg kellene vizsgálni a termékeket, de ezt valószínűleg a diszkontlánc sosem engedi majd. A jövő a diszkontáruházaké - a Lidl, az Aldi és a Penny piacvezető helyzetben vannak, a válság ellenére is képesek növekedni. A napi fogyasztási cikkekben vagy az élelmiszer kiskereskedelemben a diszkontoknak meghatározó szerepe van, jellemzően sajátmárkás termékekkel dolgoznak, amelyeket mérethatékonysági okokból külföldön állíttatnak elő, globálisan, egy helyen. A politikus szerint ezek a PR-megállapodások nem tudják megoldani azt a - nemzeti érdek érvényesülése szempontjából - hátrányos helyzetet, hogy magyar kézben és domináns pozícióban lévő élelmiszer diszkontlánc még 30 évvel a rendszerváltás után sincs Magyarországon.

A diszkontláncok háttérbe szorításával kapcsolatban Lázár János kifejtette, hogy számos európai ország példáját lehet hozni, amelyek ezt már meglépték, többen Közép-Európában is. Ha Lengyelország, Szlovákia vagy Ausztria képes volt rá, akkor a magyar kishitűséget is félre kell tenni, mivel a vidék jövőbeli talpon maradásához szükségszerű, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar stratégiai ágazattá váljon Magyarországon. A kihívás abban van, hogy az emberek többsége kedveli ezeket a külföldi láncokat, mert úgy érzik, nagy választékot és kedvező árakat kapnak tőlük.

Itt tehát van dolgunk: fontos, hogy az emberek megértsék, a patrióta élelmiszeripari fordulat nem azt eredményezi majd, hogy eltűnik a választék és drágább lesz az élelmiszer. A magyar diszkontláncoknak ugyanolyan jónak, sőt jobbnak kell lennie, mint az említett multiknak, mert a magyar fogyasztók érdeke az első. Erről többet kell beszélnünk a jövőben

- szögezte le Lázár János.

Azzal kapcsolatban, hogy szükség lehet-e kormányzati lépésekre annak érdekében, hogy a magyar lakosság továbbra is elfogadható árakon juthasson hozzá a meghatározó élelmiszerekhez, a kormánybiztos rámutatott, hogy a minimálbér emelése is ilyen kormányzati lépés volt például, de a 13. havi nyugdíj is erről szól lényegében, mert az élelmiszeripari infláció legnagyobb vesztesei a nyugdíjasok, hiszen ők képezik a legnagyobb fogyasztói csoportot. Miután nekik más jövedelmük a nyugdíjon kívül nincs, nekik a kormány célzottan is segít. A politikus hozzátette, hogy a piac működésébe ugyanis - egy ponton túl - beleavatkozni nem szabad, inkább szociális oldalon kell támogatni azokat, akiket leginkább sújt az infláció.

Miután nő a világban a lakosság száma, ezért az élelmiszer iránti kereslet radikálisan emelkedni fog: Magyarország egy hektár termőföldön 1700 eurónyi értéket állít elő, az osztrákok 3000-t, a lengyelek 2500-at, Hollandia pedig 18 ezret, Európa 15 legnagyobb élelmiszeripari vállalatából 12 Hollandiában van. Az élelmiszeriparban van fantázia, főleg, hogy óráról-órára nő azoknak a száma, akiket étellel kell ellátni.

Kérdés, hogy Magyarország visszakapaszkodik-e erre a piacra, amelyen valamikor jelen volt. Az, hogy ez az ország nem tudja magát ellátni almával, tejtermékkel, sertéshússal, egy a nemzeti szuverenitás iránt elkötelezett, függetlenségpárti politikus részéről már elvi okoknál fogva is vállalhatatlan, de gazdasági vagy államszervezési oldalról is kockázatot rejt. Tenni kell ellene

- jelentette ki Lázár János.

Most a vidék jön - hangzik az új tételmondata. A Közös Agrárpolitika Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap 2021-2027-re vonatkozó fejlesztési forrásai esetében 80%-ra emeli a kormány a nemzeti önrész arányát. A KAP vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig. Ez nemcsak közel 4300 milliárd forintot jelent, hiszen ez csak az 50%-os önrésze a pályázatoknak, ehhez adódik még hozzá a pályázó által fizetett önrész, amely így duplázva magasabb értéket képvisel. És mindehhez hozzájárul még a Közös Agrárpolitika egyes pillérének összege is, amely több mint 3200 milliárd forintot tesz ki. Az állami vidékfejlesztési forráskiosztás előkészületeivel kapcsolatban Lázár János kifejtette, hogy az így létrejött "kassza" példátlan méretű.

A kormánybiztos elismerte, hogy ez a több ezer milliárd forint óriási összeg a korábbi forrásokhoz képest is. A kohéziós alapban meglévő 25 milliárd euróhoz hasonló mértékű összeget kap dedikáltan a vidék, amely akkor fejlődik, ha a GDP termelőképessége is nő majd. Az a fő vitakérdés, hogy ebből infrastruktúra- vagy településfejlesztés lesz-e, vagy GDP növekedést elősegítő gazdaságösztönzés, elsősorban vállalkozástámogatás. A nemrég létrejött kormánybizottságban Lázár János azt az álláspontot képviseli, hogy a vidéki vállalkozásokat kell támogatni annak érdekében, hogy a nagyvárosokon kívüli Magyarország GDP termelő képessége is növekedjen, mert az elmúlt 10 évben a magyar GDP növekedés elsősorban a fővárosból és a nagyvárosokból, a megyei jogú városokból és az ipari központokból származott. A cél az, hogy a nagyvárosokon kívül a vidéki ember számára is biztosítva legyen a minőségi élet. Ehhez el kell jutni oda, hogy vidéken is olyan életminőségben lehessen élni, ami a nagyváros ajánlatával szemben is versenyképes. Ennek érdekében történik majd a források felhasználása is, mindenképpen gazdasági, mégpedig élelmiszeripari fókusszal.

A vidékfejlesztési források felhasználása során fenntarthatósági szempontoknak is eleget kell tenni. Az ezeknek való megfelelés a kormánybiztos szerint mindig szándék és stratégia kérdése. Magyarországnak és a közép-európai országoknak általában az agrárforrásokkal kapcsolatban van egy status quo-t védő álláspontja, mert ezekben az országokban 80%-ban jövedelemkiegészítő források voltak ezek a támogatások, és csak 20%-ban fordították azokat fejlesztésekre. Az EU-nak célkitűzése, hogy Európa olyan hely legyen, ahol az emberek minőségi életet élhetnek, jobbat, mint Amerikában, Kínában vagy a világ többi részén. Ennek egyik feltétele az egészséges élelmiszer, a fenntartható gazdaság. Ebben Magyarország az egyik legjobb lehet az európai versenyben, hiszen olyen édesvíz és termőföld-készlettel, mint amilyennel a Kárpát-medence rendelkezik, más térség nem büszkélkedhet.

A következő évtizedekben nem a gáz és olaj, hanem az édesvíz lesz a legfontosabb stratégiai kincs. Tehát, a fenntarthatósági szempontok a magyar társadalom-politikai érdekeivel jól összeegyeztethetők

- vélte Lázár János.

Magyarország tíz évre szóló mezőgazdasági, vidékfejlesztési és élelmiszeripari stratégiájával kapcsolatban a kormánybiztos elmondta, hogy ennek két dimenziója van: az egyik egy hivatalos rész, amely ennek akár lehet a tartalomjegyzéke is, ezen felül pedig a kormány által már megrendelt elemzésekre, kutatásokra van szükség, valamint értékelni kell az előző két hétéves ciklus társadalmi hatásait, illetve azt is, hogy Magyarországon a nem megyei jogú városok alatti településszinten mire van igény, mi jelentheti az ottani megtartó erőt, milyen típusú munkahelyekre és gazdasági invesztíciókra van szükség. Ennek a vidékfejlesztési tervnek egy társadalomfejlesztési tervvé kell válnia, amiben van infrastrukturális fejlesztés is - például a Hódmezővásárhely és Szeged közötti tram-train egyszerre közlekedés- és városfejlesztési, sőt jóléti projekt, hiszen az élet minőségét javítja a térségben. De ilyen a nemrég átadott Miskolc és Kassa közötti autópálya is, amely hozzájárul a régió feltárásához: az itt rejlő gyarapodási potenciál kiaknázáshoz. A következő tíz évben a jövedelemtermelő képesség fejlesztésére kell fókuszálni a vidéken is, mivel az szolgálja az ottani kisebb települések megmaradását. Helyben akkor maradnak meg a fiatalok, ha van munkahely a közelükben.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet működtető új alapítvány szerepével és működésével kapcsolatban Lázár János kifejtette, hogy neki csak a stratégia kialakítására van valamennyi hatása, az egyetem mindennapi életébe nincs beleszólása. A kuratóriumnak, amelynek a kormánybiztos is a tagja, nincs operatív irányítási joga. Ugyanakkor a dolgok egymással szorosan összefüggenek: ahhoz, hogy Magyarországon intenzív és sikeres vidékfejlesztés valósuljon meg és a mezőgazdaságból, élelmiszeriparból meg lehessen élni, magas színvonalú szakképzésre és felsőoktatásra van szükség. A varsói agráregyetem Európa tíz legjobb agráregyeteme között van, nem véletlen, hogy Lengyelország meghatározó élelmiszeripari szereplője a térségnek, sőt az EU-nak. A magyar agrár-felsőoktatás változása nélkül nem lehet komoly agrárpolitikát, vidékfejlesztést vagy föld- és mezőgazdaság-alapú nemzetépítést végezni.

Meggyőződésem szerint a stratégia lényege az, hogy tíz éven belül a MATE-nak kell az egyik legjobb magyar egyetemmé válnia, és olyan képzést kell biztosítania, amely versenyképes tudást ad az ott tanulóknak. Enélkül nem fogunk sem az élelmiszeriparban, sem a növénytermesztésben, sem az állattenyésztésben boldogulni. Ettől a státusztól ma nagyon messze vagyunk mind infrastruktúrában, mind a képzések tekintetében. A MATE építéséhez, infrastruktúrájának fejlesztéséhez az állam 200 milliárd forint támogatást ad. A változás elkezdődött

- állapította meg Lázár János.

Lázár János a mezőhegyesi tanévnyitón úgy fogalmazott, hogy újra kell gondolni az együttműködést a nagybirtokok és a kisebb gazdaságok között. Ezzel kapcsolatban a kormánybiztos kifejtette, hogy az agráregyetem kuratóriumában, valamint a Jövő Nemzedék Földje Alapítványban, amely átveszi a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok Zrt. részvényeit és a földvagyonának kezelője lesz, olyan politikát képvisel, amely nemcsak egy asztalhoz ülteti az agrárium különböző szereplőit, hanem megtalálja a kurátorok által képviselt területek és piaci szereplők közötti szakmai közös nevezőket is, hiszen a következő tíz év agrárpolitikájának lényege az együttműködés, a kölcsönös előnyöket érvényesítő csapatmunka lesz. A kicsiknek és a nagyoknak össze kell fogniuk. Személy szerint kisbirtokos gazdaságból származom, ez akár elfogulttá is tehetne a kisbirtok irányában, ugyanakkor az ország gazdasági érdeke az, hogy mindenki összefogjon.

Ma az agrárszereplőknek nincs erős érdekérvényesítő képességük, kevesen foglalkoznak a politikában agráriummal, sokan lesöprik az asztalról ezt a témát, ezért nekünk, agrárszereplőknek kell egy frontba tömörülnünk, és közösen kell képviselnünk az érdekeinket

- jelentette ki Lázár János.

A politikus szerint a birtokpolitikai viszonyok adottak, földügyben a legfontosabb feladatokat elvégezték, hiszen a magyar föld külföldi kézbe nem kerülhet, most arra van szükség, hogy kiaknázzák az ebben rejlő óriási lehetőségeket. Lázár János elmondta, hogy a jelenlegi munkája során sok szereplőt ismertem meg, akikkel igyekszem stratégiai szövetséget kötni, ez vonatkozik a Magosz-ra, az Agrárkamarára, a Mészáros és a Csányi csoportra is. A kormánybiztos szerint nemcsak közpolitika létezik: a gazdasági szereplők összefogása is képes a szabályozás alakítására, befolyásolására. Lázár János ezt a világot építené most és a következő időszakban, és azt szeretné, hogy egy asztalhoz lehessen ültetni az agrárszereplőket: nemcsak átmeneti béke lenne az iparágban, hanem a szereplők stratégiai szövetséget kötnének egymással a következő tíz évre.

A Lázár Jánossal készült teljes interjú a Portfolio oldalán olvasható.

(A cikkben szereplő fotók a Portfolio/Mudra László tulajdonát képzik.)

Címkék:
élelmiszeripar, interjú, európai-unió, önellátás, lázár-jános, portfolio, kormánybiztos, élelmiszer-gazdaság, multinacionális-cég, élelmiszer-ellátás, élelmiszer-előállítás, multi, stratégiai-terv, önellátottság, önálló, kiszorítás,