Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki sonkát akar venni idén húsvétkor

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki sonkát akar venni idén húsvétkor

agrarszektor.hu
Idén eddig a tavalyi hasonló időszakhoz képest átlagosan 10-15 százalékkal drágultak a füstölt hústermékek.

Alig két hét van hátra húsvétig, s a fogyasztóknak nem jó hír, hogy e rövid idő alatt is érzékelhető mértékben emelkedik a hagyományos ünnepi étel, a sonka ára. Az ágazati szakemberek szerint nem 1-2%-ról van szó, hanem ennél nagyobb mértékű áremelés várható - írta meg a Népszava. Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke erről a szövetség hagyományos, húsvét előtti sajtótájékoztatóján beszélt, amelyről az Agrárszektor is beszámolt.

EZ IS ÉRDEKELHET

Éder Tamás elmondta, hogy idén eddig a tavalyi hasonló időszakhoz képest átlagosan 10-15%-kal drágultak a füstölt hústermékek. Ebből a termékcsoportból éves szinten 7-8 ezer tonnát forgalmaznak a kereskedők, s ennek nagyjából az egyharmadát vásárolják meg a fogyasztók a húsvéti ünnepekre. A mennyiség valószínűleg idén sem csökken, de éppen az áremelkedések miatt az ágazat a tavalyi mintegy 13 milliárd forintos árbevétel helyett akár 15 milliárd forintra számíthat. A szakember hozzátette, hogy a húsipar forgalma hagyományosan húsvétkor és az év végén szokott megnövekedni.

Az áremelkedések szorosan kapcsolódnak az élősertés árak alakulásához. Márpedig az önköltség nagyjából kétharmada a takarmányáraktól függ, amelyek március elejéig átlagosan 50%-kal drágultak a múlt évihez képest. Ez önmagában is megdrágítja a feldolgozott árukat. A gyenge forint, az energiaárak. Illetve a járvány miatt bevezetett intézkedések, védőruhák, arcmaszkok, fertőtlenítőszerek, egyéb felszerelések is emelték az önköltséget. Az afrikai sertéspestis pedig továbbra is fenyegeti a sertéstartókat és az egész ágazatot, hiszen azt még nem sikerült megfékezni, Németországban is egyre terjed, de aggodalomra okot adó hírek érkeztek Kínából is. Ha az ázsiai nagyhatalom telepein ismét erőre kap a járvány, akkor a 2019-es helyzethez hasonlóan jelentős mennyiségű sertés húst szippanthat el az európai piacokról is, ami további áremelkedéseket okozhat - mondta Éder Tamás.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?