2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Váratlan fordulat: kivezeti az európai piacról a legendás terepjáróját a Suzuki

agrarszektor.hu
A Suzuki a következő hónapokban beszünteti a Jimny modell forgalmazását az európai piacon. A döntést a gyártó a kibocsátási előírásokkal magyarázta.

A jópofa, kisméretű terepjárót a hivatalos indoklás szerint az EU szigorú károsanyag-kibocsátási előírásai miatt vonják ki, írta meg a HVG.hu A Suzuki már az év elején jelezte, hogy a Jimnyt csak "nagyon korlátozott mennyiségben" dobják piacra, de akkor még úgy volt, hogy 2021-ig piacon tartják. Úgy tűnik, ezt az időszakot is lerövídítették. A magyarországi piacra egyébként még jönnek autók a harmadik negyedév végéig, tudta meg a portál a Suzuki hazai importőrétől, de a folytatásra vonatkozóan nekik nincs még pontos információjuk. Mindez azt jelenti, hogy a negyedik negyedévre jelenleg nem vesznek fel rendelést.

Az Európai Unió rendelete egyértelművé tette, hogy minden autógyártónak biztosítania kell azt, hogy a járműveik átlagosan legfeljebb 95 g CO2/km-t bocsássanak ki bírság nélkül flottaszinten.  A Suzuki jellemzően kisméretű és könnyű autókat gyárt, azonban nem kínál tisztán elektromos járművet, amely nagyban ellensúlyozná a kvótakibocsátásban a tisztán benzines autói kibocsátást, ezért a Jimny modellt kénytelenek voltak kivezetni a piacról.

A Jimny egyébként lényegében azért okozott "nehézséget" a Suzukinak, mert a jelenlegi generáció olyan divatosra sikerült, hogy jelentősen többet igényelt belőle a piac, mint arra számítottak. A korábbi generáció pár ezres eladásai nem terhelték volna komolyan a cég európai emissziós kvótáját, de nagyobb mennyiségben mindez már tényezőként jelentkezik. A Suzuki Jimny tavaly megjelent 4. generációs változatát az Agrárszektor is tesztelte.

EZ IS ÉRDEKELHET

A kisterepjáró-sorozat korábban főleg a vadászok és erdészek körében volt népszerű, az új széria azonban annyira kelendő lett, hogy sokan pusztán városi használatra vásárolták. A Jimny ráadásul nemcsak városi autónak, vagy terepjárónak volt kiváló, de egy kis átalakítással egy egészen menő pickup is kihozható volt belőle.

EZ IS ÉRDEKELHET

A Jimny jelenleg csak egy, egyszerű 1,5 literes benzinmotorral kapható, turbófeltöltés nélkül, amelynek viszonylag magas a CO2-kibocsátása 154-170 g/km közötti értékekkel. Jelenleg nehéz elképzelni azt is, hogy az autó hibrid változatot, vagy teljesen elektromos variánst kapjon. A Suzukinál a Swift és az Ignis már kapható 12 V-os hibriddel, a Vitara és az S-Cross pedig 48 V-os hibridként, valamint hamarosan érkezik az új Suzuki Across plug-in hibrid.

(Címlapkép forrása: Totalcar / Ludvigh Károly)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02