Koronavírus: kampánnyal népszerűsítik a dísznövényeket Magyarországon

agrarszektor.hu2020. május 12. 16:30

Az Agrármarketing Centrum (AMC) összefogva az Agrárminisztériummal (AM) és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetével elindította a kertészkedés népszerűsítését, valamint a kertészeti termékek vásárlásának ösztönzését célzó felhívását.

A járványügyi helyzet különösen nehéz helyzetbe hozta a díszkertész ágazatot is, mely több mint 100 ezer ember megélhetését biztosítja - írja közleményében az AMC. Az ágazat nagyságrendileg 470 milliárd forint bevételre számított idén, azonban a járványügyi helyzet miatt a dísznövénytermesztéssel foglalkozó kertészetek, kereskedelemi árudák és zöldfelületi szolgáltatást végzők 60-70 % bevétel kiesést prognosztizálnak.

Forrás: AMC

A kampány célja, hogy ösztönözze a vásárlókat a dísznövények, faiskolai áruk, egynyári és balkonnövények, évelő növények vásárlására, ugyanis "virágvásárlással sok munkahely megmenthető" mondta Nagy István agrárminiszter április 21-én a Somogy megyei Szőlősgyörökön. Majd arra is emlékeztetett, hogy bizonyos növények értékesítését nem lehet a járványveszély utánra halasztani, mivel a megtermelt dísznövények jelentős része érzékeny, romlandó áru, és az optimális ültetési időszak elmúltával eladhatatlanná válik. Másik fontos üzenete a kampánynak, hogy a dísznövények megvásárlásával nemcsak az ágazaton segíthetünk, hanem sokat tehetünk magunk és családunk egészségéért is. A kampány fő üzeneteivel és hirdetéseivel országos rádiócsatornákon, online portálokon és a közösségi médiában találkozhatnak a fogyasztók. Ondré Péter, az AMC ügyvezetője kiemelte: 

 Bízunk abban, hogy a kampány hatására eredményt fogunk elérni és a dísznövényágazat helyzete számottevően javul a következő időszakban."

Beharangozó videó link: https://www.youtube.com/watch?v=r31HRPBLyVg&feature=emb_title

Weboldal: https://www.amc.hu/disznoveny/

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
járvány, kampány, növény, agrármarketing-centrum, dísznövény, kezdeményezés, faiskola, balkonnövény, koronavírus,