Lovasok, figyelem! Ehhez a tevékenységhez mostantól új nyomtatvány szükséges

Lovasok, figyelem! Ehhez a tevékenységhez mostantól új nyomtatvány szükséges

agrarszektor.hu
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lovas szolgáltatók figyelmét, hogy az e tevékenységbe bevont lovak jelentős részének lejárt a hatósági bizonyítványa. Az előírások szerint a vizsgálatot ötévente meg kell ismételni. A Nébih oldalán elérhető a bizonyítvány megszerzéséhez szükséges bejelentő nyomtatvány.

A vizsgára jelentkezéshez szükséges, itt elérhető nyomtatvány e-mailen vagy postai úton is benyújtható - írja a Nébih. A dokumentum egyaránt érvényes a már engedéllyel rendelkező lovak megismételt, valamint a szolgáltatásba bevonni kívánt új lovak esetében. Fontos azonban, hogy a dokumentumot kizárólag az előzőleg már nyilvántartásba vett szolgáltatók használhatják. Azon cégek esetében, akik csak most szeretnének lovas szolgáltatóvá válni, nem érvényes.

A január 1-jétől életbe lépett új előírások értelmében ismeretlen származású lovaknál csak akkor végezhető el az alkalmassági vizsgálat, amennyiben az adott egyedre a szolgáltató 2019. december 31-ig megszerezte az alkalmasságot tanúsító hatósági bizonyítványt. Az idei évtől tehát további új, ismeretlen származású ló egyedek nem vonhatók be a szolgáltatásba!

A nyomtatványokat az alábbi elérhetőségeken juttathatják el a hivatalhoz:

e-mail-en: mgei@nebih.gov.hu - Tóth Zsuzsanna állattenyésztési felügyelőnek címezve,

postai úton: 1537 Budapest pf.: 407. Nébih MGEI

Kapcsolódó jogszabályok, joghelyek:

1. 14/2008 ÖM rendelet

2. 14/2008 ÖM rendelet 13/A.§ (3) bekezdés

A rendelet hatályos változatát a https://njt.hu/ oldalon olvashatják.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?