Támadnak a pockok és a bolhák!

agrarszektor.hu
Az idei repceszezon legnagyobb növényvédelmi problémája, hogy a zöldítésnek elvetett keresztesvirágú növényeken hihetetlen tömegben képes volt felszaporodni a repcét károsító bolhafajok népessége, illetve a repcedarázs egy generációja - írja növényvédelmi előrejelzésében dr. Aponyi Lajos a magyarnovenyorvos.hu-n. Készülhetünk a pocokinvázióra is, a rágcsálóirtó már megkapta a szükséghelyzeti engedélyt.

A rovarölő szerrel csávázott repcevetésekben napjainkra már semmit sem ér a készítmény hatása (az csak  4 leveles korig véd), a rovarok pedig továbbra is zavartalanul telepszenek át a zöldítésből az egyre fejlettebb repcetáblák növényállományára. Több gazdálkodó idő előtti letárcsázással igyekezett megszakítani a szaporodási láncot, de a többség inkább kivár, ez pedig vajmi keveset ér. Védekezés nélkül most is tömeges a repcebolhapopuláció a vetéseken, a hűvösebb idő ellenére a repcedarázs is még mindig rajzik, és rakja tojásait a repce leveleire. A korábban kikelt álhernyókkal együtt igen nagy fertőzési nyomás nehezedik a repcére, amit csak folyamatos védekezéssel lehet feloldani. A hűvösebb időjárás miatt ebben az időszakban már inkább a piretroid hatóanyagú készítményekkel és azok kombinációival lehet hatékonyan megakadályozni a további kártételeket.

Jön az év vége kihagyhatatlan agrárrendezvénye, a kétnapos siófoki Agrárszektor Konferencia! A december 4-5-i esemény egyedülálló módon foglalja össze és mutatja be az agrárgazdaság legnagyobb érdeklődésre számot tartó, legaktuálisabb témáit az államigazgatási szféra és az üzleti élet csúcsvezetőinek részvételével. A konferencián elhangzó információk segítséget nyújtanak abban, hogy az agrárium szereplői megalapozott gazdasági döntéseket hozhassanak, és még sikeresebbé tehessék gazdálkodásukat, üzleti tevékenységeiket. Regisztráljon most a december 4-5-i siófoki Agrárszektor Konferenciára!

A mezei pocok őszi kártétele tájegységenként igen változatos képet mutat. Van ahol azonnali beavatkozás indokolt, másutt a fertőzés még most is csak az évelő pillangósterületekre és a ruderáliákra korlátozódik. Minden eshetőségre felkészülve ismét országos felhasználásra szükséghelyzeti engedélyt kapott a Pocok-Tox rágcsálóirtó készítmény, így indokolt esetben, konkrét fertőzési adatokkal alátámasztva, szigorú feltételek mellett elvégezhető a pocokirtás. A védekezés elvégzéséhez az engedélyt a területileg illetékes kormányhivataltól lehet kérni.

Bár az őszi kalászos növényeknek még csak elenyésző hányada kelt ki, intő jel, hogy a fűféle növényeken egyre több szárnyas levéltetűt lehet látni, és a fénycsapdákban, a színes ragacsos fogólapokban sok a gabonaféléken károsító levéltetűfaj. Ezek a levéltetvek hamarosan megjelennek a frissen kikelt árpán és búzán, így rövid időn belül szívogató kolóniákkal találkozhatunk majd. A levéltetvek mellett várható a gabonaféléken károsító kabócafajok megjelenése is. A korai időszakban kialakuló fertőzés a gabonát károsító vírusfertőzés megjelenését is jelenti. Már most érdemes kihelyezni a vetések szegélyébe a levéltetvek megfigyelésére szolgáló sárga vagy zöldessárga ragacsos fogólapokat.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?