Lengyelország megakasztotta a Litvánából érkező sertésimportot

agrarszektor.hu
A litván kormány szerint Lengyelország megszegte a sertéskereskedelemről nemrégiben kötött megállapodást azzal, hogy a sertéspestisre hivatkozva kizárja piacáról a litván árut - írja a napi.hu a Rzeczpospolita lapra hivatkozva.

Litvánia már az EU-s felügyelő szervezeteknél is kifogásolta a lengyel kormány decemberben hozott döntését, amellyel megtiltották a sertések importját azokról a litvániai területekről, amelyek az afrikai sertéspestis úgynevezett második veszélyeztetettségi övezetébe tartoznak. Ez a minősítés gyakorlatilag egész Litvániát felöleli, kivéve az ország egy kicsi déli részét, más szóval

a lengyelek ezzel leállították a lengyelországi litván sertésbehozatalt.

Gedriusz Szurplisz litván mezőgazdasági miniszter a sajtónak nyilatkozva arra panaszkodott, hogy nem kaptak hivatalos információt a lengyel hatóságoktól az érintett döntéssel kapcsolatban. A felek 2018 novemberében megegyeztek arról, hogy a litván cégek hat hónapon keresztül exportálhatnak sertést a második övezetnek minősülő területeiről. Vilnius most azt veti Varsó szemére, hogy alig egy hónap után felrúgta a megállapodást. A litvánok azzal érvelnek, hogy tízszer több állatot kell ellenőrizniük, mint a lengyel hatóságoknak, mivel éppen ennyivel több sertést importálnak a szomszédos országból, mint amennyi oda exportálnak. Ezért elvárhatónak tartják, hogy a lengyel oldalon is elvégezzék a szükséges ellenőrzéseket, amelyekkel kiszűrhetők a fertőzött állatok.

Közeleg az évkezdet egyik legjelentősebb agráreseménye, a március 7-i kecskeméti Agrárium 2019 konferencia. Tudni akarja, hogyan juthat hozzá az idei agrártámogatásokhoz és mennyi támogatást igényelhet? Hogyan változik a minden gazdálkodót érintő hazai földügyi szabályozás? A legfontosabb támogatási, jogszabályi és piaci változásokról kaphat fontos szakmai és gyakorlati információkat a szakpolitika, a közigazgatás és az üzleti élet csúcsvezetőitől, illetve első számú döntéshozóitól a március 7-i kecskeméti Agrárium 2019 konferencián.

EZ IS ÉRDEKELHET
Mint arról már írtunk, Lengyelország 2014 óta küzd a sertéspestissel. A vírus első hatása az árak csökkenése, a második az elképesztően gyors ütemű állománykoncentráció volt. Idén az aszály viselte meg leginkább a szektort. A lengyel intézkedés valóban felfogható egyféle kétségbeesett piacvédelmi lépésnek.
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?