Teljesen betiltanák az elektromos halászatot

agrarszektor.hu
Az elektromos halászat betiltására szólított fel most elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése. Az EP ezzel elsősorban a tengeri környezetet védené.

Az állásfoglalás szembemegy az Európai Bizottság javaslatával, amely kiterjesztené a módszer használatát az Északi-tengeren, ahol kísérleti jelleggel, kis léptékben már most is engedélyezett - hívják fel a figyelmet szakértők. Az EP a most elfogadott, elektromos halászat betiltásáról szóló tárgyalási mandátum alapján kezd majd egyeztetéseket a másik uniós társjogalkotó szervvel, a tagországok kormányait tömörítő tanáccsal, illetve a bizottsággal.

A 402 igen szavazattal, 232 nem és 40 tartózkodás mellett elfogadott dokumentumban egyebek mellett azt is hangsúlyozták, hogy lehetőség szerint csökkenteni kell a tengeri emlősök, hüllők és madarak, illetve más, "nem kereskedelmi mértékben kiaknázott fajok" járulékos fogásait. Az EP-képviselők szerint minimalizálni kell továbbá a halászeszközök érzékeny tengeri élőhelyekre gyakorolt hatását, valamint újabb intézkedésekre van szükség a tengeri környezet, a halállományok és a tengerparti települések védelme érdekében. Elektromos halászatkor elektromos huzalt lógatnak a vízbe, az áram elkábítja a halakat, amelyek így a felszín közelébe kerülnek.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?