2024. május 9. csütörtök Gergely

Új időszámítás jöhet: módosították az erdőtörvényt

agrarszektor.hu
Elfogadta az Országgyűlés az erdőtörvény módosítását, amely megteremti a lehetőséget a szakirányítás és az erdőkezelés támogatására. A jogszabály-módosítás az erdők és az erdőgazdálkodók érdekeit védik, a természet értékeinek megőrzése mellett.

Magyarországon a természetvédelmi korlátozással érintett erdők aránya eléri a 40 százalékot - áll a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közleményében. Győrffy Balázs, a NAK. illetve a parlamenti mezőgazdasági bizottság erdészeti albizottságának elnöke szeint a korábbi erdőtörvény és a természetvédelmi törvény viszont nem teremtette meg a természetvédelmi korlátozások ellentételezését, így a túlzó mértékű, szakmailag nem kellően alátámasztott természetvédelmi korlátozások szinte megfosztották az erdőtulajdonosokat a fenntartható erdőgazdálkodás folyamatos gyakorlásától. Ez vidéki munkahelyek ezreit veszélyezteti, másrészt a magánerdők több mint negyedén, legalább 250 ezer hektáron nem folyik gazdálkodás. Csak ezen területek termelésbe vonása megoldaná a tűzifahiányt, jelentős adóbevételeket hozna és vidéki munkahelyeket teremthetne. Az erdőtörvény módosítása megteremti a lehetőséget a szakirányítás és az erdőkezelés támogatására, ami részbeni megoldást jelent az előbbi problémák kezelésére - hangsúlyozta Győrffy Balázs.

A jogszabály két és fél éves előkészítésében szerepet játszott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, illetve stratégiai partnerei, az Országos Erdészeti Egyesület és a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége. Az erdőtörvény módosításával a törvényben leírt eseteken felüli természetvédelmi korlátozások csak az erdőgazdálkodóval egyeztetve léphetnek életbe, és azokért arányos kompenzáció jár majd. Ez egyáltalán nem lehetetleníti el, vagy szorítja háttérbe a természetvédelmi szemléletű erdőgazdálkodást, ellenben nagyban hozzájárul a magántulajdonú erdők hatékonyabb hasznosításához.

Az erdészeti ágazati szabályozás kiemelt célja és eszköze az erdőgazdálkodás fenntarthatóságának biztosítása, ez azonban - különösen a magántulajdonú erdők esetében - a gazdálkodás és a tulajdon megalapozottabb korlátozása mellett, illetve kisebb adminisztrációs terheket eredményezve is megfelelően érvényesíthető. A jogszabály-módosítás ebbe az irányba mutat: a korszerű és teljes körű erdészeti informatikai szakmai adatbázis, és elektronikus ügyintézési rendszer megvalósításával egyszerűsödik az adminisztráció, hatékonyabb lesz a hatósági ellenőrzés. Emellett az eddiginél rugalmasabb lesz az erdei haszonvételek körének meghatározása, valamint új haszonvételi módok is lehetővé válnak, így például a legeltetés - mondta Zámbó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) elnöke.

Előny, hogy az erdőtörvény módosításának szakmai előkészítését a gazdasági szereplők végezhették. A társadalmi egyeztetésekre több év állt rendelkezésre, így mindenkinek lehetősége volt a törvény módosításával kapcsolatban állást foglalni, érdekeit érvényesíteni. Magyarország erdeinek közel fele magántulajdonban van. Az elmúlt húsz évben 200 ezer hektár új erdőt telepítettek a magánerdő-gazdálkodók, ezzel hozzájárultak a konzervált zöld felületek növeléséhez - emelte ki Mocz András, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének (MEGOSZ) elnöke.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?