2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Olcsón dolgoznak, ezért kapósak az illegális vendégmunkások

agrarszektor.hu
Több mint 3100 négyzetkilométernyi mezőgazdasági terület maradt műveletlenül tavaly óta Japánban. A parlagon hagyott földek nagysága három évtizede évről évre nő, ahogy kiöregszenek a gazdák. Egyre többen alkalmaznak olcsó, illegális munkaerőt.

2000 óta felére, 2 millió alá esett a mezőgazdaságban dolgozók száma a japán szigeteken, és a még munkaképesek kétharmada is idősebb 65 évnél. Ennek ellenére - részben a yen gyengülése révén - a mezőgazdasági termékek exportja 2015-ben rekordszintet ért el, ám kétséges, hogy ez a szint fenntartható-e.
Igaz, egyes gazdaságok próbálkoznak az olcsó külföldi munkaerővel, azonban Japán általánosságban nem fogad külföldi munkavállalókat. Sok vállalat viszont úgynevezett szakmai-képzési programokat indít afféle hátsó ajtóként, így tesz szert kiegészítő munkaerőre. Az így alkalmazottak egy része azonban nem utazik vissza a hazájába. A kormány kimutatása szerint az év eleje óta mintegy 60 ezer külföldi maradt engedély nélkül Japánban.

A helyzet oda vezetett, hogy az elmúlt évben már 1700 illegálisan alkalmazott külföldi mezőgazdasági munkást találtak, háromszor annyit, mint egy évvel korában, és jóval többet, mint bármilyen más szektorban, de ahogy a dolgok állnak, a gazdáknak nem érdekük hogy ezt jelentsék a hatóságoknak. A helyi munkaerő ugyanis igen drága, és ha más ázsiai országból származó, jóval olcsóbban dolgozó "vendég"munkásra sikerül szert tennie egy farmernek, rejtegeti, amennyire tudja, hogy fenntartsa gazdasága működőképességét.

Forrás: blog.syngenta.hu

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02